Elaludt a tárgyalásán Oszter Sándor, megint

Bírókat hallgatott ki tanúként tegnap a Budapest Környéki Törvényszék a többek között Oszter Sándor színész és Busch Béla ismert ügyvéd ellen befolyással üzérkedés vádjával folyó büntetőperben – írta a Magyar Nemzet mai számában.

Oszter a tárgyalást már nem is jól kezdte, ugyanis késett, majd sikerült el is bóbiskolnia. Igaz, egyiket sem most csinálta először, ez már legalább a harmadik elalvása és sokadik késése volt. „Holdampf Gusztáv tanácsvezető bíró meg is említette, most már kicsit neheztel a színészre, aki – az utóbbi időkben kipattant bulvárbotrányaihoz hasonlóan – kifogások sorát hozta fel mentségére: dugó volt, keveset aludt, idős” – írta a lap.

A keddi tanúk egyébként Vaskuti Andrást, a Kúria bírója és Cserni János egykori törvényszéki bíró, aki jelenleg az Országos Bírósági Hivatal tisztviselője volt. Őket azért hallgatták meg, mert a negyedrendű vádlott azt állította, hogy kapcsolatba lépett az elsőrendű vádlott ellen adócsalás miatt indított per bírájával, Csernivel, aki pénzt kért. Vaskutit is megkörnyékezték állítólag az ügyben egy kollégáján, Busch Bélán keresztül. Mindkét bíró tagadta, hogy bármikor befolyásolni próbálták őket.