Éheztek, de boldogok voltak Bódiék Sorozat 2. rész

A szerelmeseknek Guszti apjáéknál lett otthonuk, a fiatal férj a „fekete vonattal” járt fel a fővárosba napszámosnak. De hétvégente is csak néhány percet tölthetett együtt párjával, a házimunkák miatt ugyanis már hajnali ötkor kelniük kellett.

– Nyolcan laktunk egy szobában, sosem maradhattunk kettesben. Aztán Margó is feljött utánam Pestre dolgozni, így két év alatt képesek voltunk annyit összekuporgatni, hogy meg tudtunk venni egy házat az utcánkban hatezer forintért. Kilógott a sok vályogház közül, még a teteje is cserép volt, nem pléh. Hazaköltöztünk, és nagyon boldogok voltunk, pedig ennivalóra is alig ju­tott – mesélte Guszti a Borsnak. Olyannyira szegények voltak, hogy még egy fényképezőgépre sem telt, így közös életük első idő­szakát csak egy-két fotó örökítet­te meg.

A szerelmi fészek hamarosan megtelt gyerekzsivajjal.

– Megszületett Gusztika, hihetetlenül boldogok voltunk. Újra feljártam Budapestre dolgozni, hét végén meg siettem haza hozzájuk. Ekkor tartottuk meg az esküvőnket is. Egyszerűen szükségünk volt a papírra, hogy kapjunk családi pótlékot, és Gusztikát a nevemre vehessem. A bátyámmal és a feleségével mentünk a tanácsi hivatalba, és összekötöttük az életünket. Így lett Margóból Varga Gusztávné. Már az is boldoggá tette, ha a postás erre a névre hozott neki levelet. Aztán világra jött Csabika. Én továbbra is fel-le jártam, de ekkor már ennivalóra sem mindig jutott. Péntekenként főzött Margó, ha hazaértem, belakmároztam. Budapesten pedig igyekeztem tanulni is. Rengeteg tanfolyamot elvégeztem, hogy többet kereshessek. Van vagy húsz ilyen papírom.

Annak ellenére, hogy a jövőjük kilátástalannak tűnt, 1978 augusztusában, első gyermekük születése után Gusztiék megalapították az első együttesüket.

– Mi, szabolcsi romák mindig a kupéban utaztunk, és a vonatút alatt végig zenéltünk, énekeltünk, táncoltunk. Azért is lett „fekete vonat” a neve ezeknek a járatoknak, mert a romák ezzel jártak fel dolgozni a fővárosba. Ott, a vonaton én már kifigyeltem azokat, akik jól zenélnek és táncolnak. Sőt a munkásszállón is kaptunk engedélyt, hogy heti egyszer zenélhessünk. Előfordult, hogy harmincan is összejöttünk. Ezen felbátorodva folytattuk otthon is, és alapítottam együttest Nagyecsedi Fekete Szemek néven – emlékezett a kezdetekre Guszti.

Senki sem sejthette, hogy az összeverbuvált zenekar egyszer majd ezrek, tízezrek előtt játszik és országos hírnevet szerez létrehozójának. Igaz, addig még rengeteg szenvedés, küzdelem és fájdalom vár rá.