Celeb

Egyetlen rokona életéért aggódik Fodor Zsóka

Fái

Létrehozva: 2016.07.11.

<p>A frászt hozta a színésznőre a testvére, akinél súlyos betegséget állapítottak meg az orvosok. A helyzetét nehezíti, hogy tizenhá­romezer kilométerre élnek egymástól.</p>

Forrás: MTI

Tizennégy éves volt Fodor Zsóka, amikor egyetlen testvére, a bátyja, 1956-ban Venezuelába disszidált. Fodor Béla Tamás azóta él a dél-amerikai országban, és közel negyven éve működtet egy krómozó üzemet.

– Ez idő alatt a króm beleette magát a tüdejébe – magyarázza Zsóka. – A tüdeje hetven százaléka leállt, nem működik. Emiatt nem jutott elég vér a szívébe, aminek viszont szívmegnagyobbodás lett a következménye. És hát már nem fiatal, elmúlt nyolcvanéves. Az orvosok azonnal eltiltották szinte mindentől, elsőnek a munkától. De még attól is, hogy a műhely közelébe menjen.

A színésznőt és Tamást 13 000 kilométer választja el egymástól, ezt a távolságot nem lehet áthidalni egyik napról a másikra. Zsókát csak az nyugtatta meg valamennyire, hogy tudja, bátyját imádja a családja, mindent megtesznek az egészségéért. Felesége, Marilu, akivel több mint ötven éve házasok, két fia, István és Gábor, és három lány unokája: Kati, Stefi és Erzsike mellette vannak a bajban.

– A családja vigyáz rá, de olyan szigorúan, mintha „testőrök” lennének. Mindig mellette állnak, és erre szükség is van – folytatja Zsóka, aki tudja, hogy nem olyan könnyű Tamást otthon tartani. – Például vett egy új gépsort az üzemébe. Szeretett volna ott lenni, hogy megnézze, ahogy beszerelik. Egy pillanatra nem figyeltek rá, mire a bátyám kocsit bérelt, és sofőrrel bevitette magát. Mikor kiderült, alaposan leszidták érte. Pihennie kell, nem erőltetheti meg magát. A bátyám nagyon vallásos, nem fél, hisz abban, hogy meggyógyul. Bevallom, én nagyon is féltem, amikor megtudtam, hogy ennyire beteg. Nincs a világon más rokonom, csak ő. Ha vele történik valami, ki mondja nekem még egyszer, hogy kishúgom? – majd kicsit vidámabban mesélte bátyjáról a legfrissebb híreket: – Amikor legutóbb beszéltünk skype-on, nagyon boldog voltam, mert azt mesélte, hogy spenótot főzött a családjának. Azt válaszoltam, hogy nagyon utálom a spenótot, de boldogan megenném, ha ez azt jelenti, hogy te jobban vagy!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók