Egy nap alatt elkölt 9 milliót Csősz Boglárka

Egy nap alatt elkölt 9 milliót Csősz Boglárka

Csősz Boglárka
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 26. 05:30
Csak úgy röpködnek a milliók Csősz Boglárka pénztárcájából, ha útnak indul, hogy beszerezzen magának pár szemrevaló ruhát vagy kiegészítőt.
D. A.

Milliárdos Üzletember férje, Burek nem dorgálja meg a nejét, ha sokat költ, sőt még csak nem is szól érte. Az Apám beájulna című film egykori szereplője most a Viasat3 Feleségek luxuski­vitelben című műsorában szerepel. Az adás­ban mi is megláthatjuk azt az 1300 négyzetméteres luxusvillát, ahol török férjével és a kényelmükről gondoskodó személyzettel él.

– Volt, hogy egy vásárlás során elköltöttem 20-30 ezer eurót (6-9 millió forint) Nem volt kevés. Azért minden alkalommal nem szoktam ennyit költeni – szerénykedik a modell, amikor a Bors az életmódjáról faggatja, és megtudjuk, hogy Bogi nem ingyenélő, már producerként is kipróbálta magát.

– Két filmem elkészült, de van egy szépséghálózatom, és két szépségklinikám is. Az esküvőm pedig olyan volt, amilyenről minden nő álmodik. Hétszáz vendég ünnepelt velünk – meséli a modell. A Viasat3-on futó műsor egyik stábtagja másról is csacsogott, elárulta lapunknak, hogy Bogi miatt többször csúszott a forgatás.

– Mindig milliós ékszerek és több százezres ruhák voltak Bogin. Olyan fontos volt neki, hogy ő legyen a feleségek között a legdögösebb, hogy mindig rá kellett várni a legtöbbet. Jól megizzasztott bennünket. Egyszer például az isztambuli Forma–1-pályán Porschét hajtottak a lányok, és csak emiatt a jelenet miatt Bogi vett egy ugyanilyen márkájú cipőt, hogy stílusos legyen. Természetesen több száz­ezerért… A Feleségek luxuskivitelben új epizódjait hétfőnként láthatjuk a Viasat3-on.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.