Celeb

Egy évet sem élt meg Dolly új zenekara

Bors

Létrehozva: 2018.01.23.

<p>Tavaly még lelkesen beszélt felfedezettjéről.</p>

Forrás: Czerkl Gábor, Facebook

Fennállásának egyéves évfordulóját sem ünnepli már meg a Dolly Plusssz néven nemrég indult zenekar. A Dolly által nagy reménységnek tartott énekes, Jáger Gyula közösségi oldalán osztotta meg a bejelentést. Az énekesnő és a fiatal zenész a Dolly Roll megszűnése után talált egymásra, és csaknem egy éven át muzsikált együtt.

– Közel egy év együtt töltött sikeres munka és koncertek után  Dolly és én mégis úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk a zenélést – áll Jáger Gyula bejelentésében. – Jó viszonyban váltunk el, és szívből kívánok neki nagyon sok sikert a továbbiakban is. 

– Október végén volt egy beszélgetés közöttünk a produkcióval kapcsolatban, ahol valami eltört. Úgy gondolom, ez volt a kiindulópont, bár kettőnk között szerintem nem volt iga­zi ellentét, inkább a háttérrel – mond­ta el a Borsnak Jáger. 

– Nagyobb konfliktus nem volt közöttünk, amit ne tudtunk volna megbeszélni. Ezért is ért kicsit váratlanul, amikor felhívott Dolly, és közölte a döntését, amit elfogadtam, sok sikert kí­vántam nekik, és emberi módon váltunk el egymástól. Ő is biztosított a támogatásáról, illetve sok sikert kívánt a továbbiakra.

Kékes Zoltán halála után a Dolly Roll-rajongóknak fejtörést okozott  hogy Dolly vajon  szólóban folytatja, vagy új csapatot szervez maga köré. Végül azoknak lett igazuk, akik az utóbbira szavaztak. Az énekesnő ugyanis akkor bejelentette, hogy a Dolly Rollnak örökre vége, viszont egy új formációval, a Dolly Plusssz-szal nyomul tovább. 

– Ugyanolyan erőt érzek ma­gamban, mint 34 évvel ezelőtt – mondta még tavasszal Dolly. – Hihetetlen jó csapatot verbuváltam össze, kilencen állunk majd a színpadon, hét zenész, két vokalistával kiegészülve. A frontvonalban egyen­rangú partnerként ott van mellettem Jáger Gyula.  Mindenképp ér­demes odafigyelni, roppant tehetséges fiatalember – újságolta akkor az énekesnő. 

A Bors próbálta megtudni, mi állhat a szakítás hátterében, de telefonos megkeresésünkre Dolly elérhetetlennek bizonyult. 

Méltó folytatás

Dolly rajongótábora bízik abban, hogy bálványuk nem hagyja őket cserben.

– Eljutott hozzánk, rajongókhoz is a szomorú hír. Kétségbe vagyunk esve, hogy mi történt. A Dolly Plusssz méltón vitte tovább az eredeti Dolly Roll-életművet. Gyula remek választásnak bizonyult, szerencsénk volt élőben is látni színpadon ôket – mondta a Dolly Roll rajongói klubtól Papp Andrea. Igaz, nem csak sajnálkozó rajongók vannak, a zenekar Facebook-oldalán egyes kommentelők örömüket fejezték ki a feloszlás miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról