Celeb

Egy év után tért vissza Tatár Csilla

Bors

Létrehozva: 2017.11.28.

Nagyjából egy éve alig látni a képernyőn Tatár Csillát – pedig a műsorvezető 15 éve van jelen a hétköznapjainkban, a képernyőn. Csilla egy internetes websorozatban tért vissza, a vasárnap délutáni első adást már több ezren látták. A műsorvezető egy olyan sorozatot készített, amelyben 34 villámgyors, sokszor zavarba ejtő kérdést tesz fel interjú­ala­nyainak. El­ső vendége Ördög Nó­ri volt, aki férje, Nánási Pál fotóstúdió lakásában fogadta a stábot. Csilla egyáltalán nem bánja, hogy nem szerepel annyit.

– A Milán születése utáni egy évben sokat dolgoztam, megtanultam, hogy ma már nem mondok mindenre igent. Így az elmúlt egy évem már jobban szól róla és arról, hogy csak olyasmit vállalok el, ami tényleg érdekel. De  szeretem a szakmámat, szükségem van a munkára, hogy teljes ember legyek, de egy kétéves mel­lett sosem érzem azt, hogy jaj, miért nem vagyok képernyőn – magyarázta Csilla, aki új sorozatát külföldi minták alapján álmodta meg, majd „csillásította”.

– A Tatár Csilla 34-ben 34 kérdést teszek fel minden vendégnek. Korábban, riporterként sokszor kérdeztem olyat, amit nem akartak az alanyok elmondani. Majd én kerültem abba a helyzetbe, hogy mindenről kérdeztek. Most helyrebillent a mérleg, ugyanis az interjúalanyok engem is kérdezhetnek. Ez kifejezetten egy webes formátum, nem való tévébe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában