Celeb

Egy dologról ne kérdezze a göndör színésznőt! Kitalálja, miről?

Bors

Létrehozva: 2016.10.23.

Sophia Brownnak elege van abból, hogy mindig mindenhol a göndör hajtincsei­ről faggatják. Az amerikai sztárnak valósággal védjegyévé váltak loknijai, amelyeket ugyan szeret, de azt mondja, ideje lenne túllépni a hajkérdésen.

–  Nem vagyok már türelmes!  A múlt héten századszor is megismétlődött a jelenet: miközben a szupermarketben vásároltam, odajöttek hozzám, arról faggatva, mitől ilyen göndör a hajam és hogyan ápolom – kesergett a Shark – Törvényszéki ragadozó című krimisorozat félvér szépsége. – Írjam a hátamra, hogy ez velem született adottság, és ha néha kiegyenesíttetem, akkor vért izzadok?

Sophia egyébként sem szereti a nyilvánosságot, ha teheti, meghúzódik a háttérben, a magánéletéről is keveset lehet tudni. 2010-ben hozzáment Henry Simmons színészhez, akivel a sorozat forgatása alatt szerettek egymásba, és meglehetősen zárkózottan élik napjaikat.

Kollégáiktól annyi szivárgott ki a kapcsolatukról, hogy nagyon vágynak már egy gyermekre, és a negyvenéves színésznő nehezen viseli, hogy nem kerül áldott állapotba.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417313
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417313
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417313
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/E7P-DYVOSTgRGzq39bCWVOAQBgySnOtTablv2e-tQto/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2MzIwMWI4ZGI5OTQ1MWU4ZTliNWYyNGQzY2FmMWI3.jpg
KIHÍVÁS

Bodrogi Enikő: A nagyszüleim nagyon magasra tették a lécet

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”