Edina már hazacsábítaná Damu Rolandot

újrakezdés
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 25. 05:10
Damu Maya érkezése a feje tetejére állította szülei életét. Mint ahogyan azt a Bors megírta, a kislány és az édesanyja jelenleg egy rehabilitációs programban vesz részt, Edina ugyanis mindent megtesz, hogy minél többet lehessen a babájával, és a gyámüggyel folytatott harcból is nyertesen kerülhessen ki.
GYLF

Emlékezetes: a terhessége alatt is többször italozó asszony gyermekfelügyeleti jogát a hatóságok a nővérének adnák. Edina azonban ma már nem csak a piciért, gyermeke apjáért is küzd.

– Edina nagyon szeretné, ha Maya nála maradhatna – mondta a családhoz közeli forrásunk. – Sőt, Rolanddal már azt is közölte, szeretné, ha visszaköltözne hozzájuk, és újra egy család lennének. Nagyon nehéz helyzetbe hozta ezzel Rolit, mert a szíve szerint nem is lenne nehéz döntés ez, ám az elmúlt hónapok történései miatt nem hagyhatja figyelmen kívül a józan eszét. A helyzetüket az is nehezíti, hogy hiába mondana igent, hiába adna új esélyt gyermeke anyjának, Maya életéről már nem feltétlenül ők döntenek majd így, hogy a gyámügy is „közelről figyeli” a kisbaba körüli történéseket. Roli nem mondott még igent, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben dől majd el minden – tette hozzá.

Damu Maya fotója mindezek ellenére egyre gyakrabban bukkan fel a Facebookon. Hol az édesanyja, hol az édesapja oszt meg vele közös képeket, és látszólag a szülők boldogok, amióta ez az apró lány megérkezett közéjük. Természetesen a Bors megkereste Edinát is, hogy megtudjuk, mi minden vitte rá, hogy ezt az önzetlen ajánlatot tette gyermeke apjának. Az anya azzal kezdte, hogy Maya már szépen gyarapodik.

– A nővérek úgy hívják, hogy „Haspók”. Egy apró zabagép – mondta Edina, majd az összeköltözés kapcsán is reagált szűkszavúan: – Ez egy bonyolultabb esemény lesz, erről majd később beszéljünk!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.