Celeb

Ed Sheeran harcba száll a trónért

Bors

Létrehozva: 2017.03.19.

Popsztárral dolgozik Havas John, napjaink legnépszerűbb brit énekese, Ed Sheeran ugyanis szerepet kapott a Trónok harcában. A Shape of You gigasláger előadója számára ez édes teher: egyrészt imádja a sorozatot, másrészt rajongásán milliók osztoznak, ezért nagy rajta a nyomás, hogy megfelelően teljesítsen. Annyira azonban nem kell izgulnia, mivel kameózik, azaz önmagát kell alakítania a júniusban debütáló hetedik, utolsó évad néhány jelenetében. A texasi SXSW filmfesztiválon a készítő, David Benioff és Dan Weiss elárulta, hogy „már egy ideje le akarták foglalni” a népszerű vörös hajú zenészt. Azt azonban még nem fedték fel, milyen szerepet kap az énekes a fantasy világában.

A Variety című portál információi szerint egyáltalán nem biztos, hogy énekelni fog – sőt talán annyira el lesz maszkírozva, hogy szinte fel sem lehet majd ismerni. Megjelenésének nemcsak a nézők örülhetnek, az egyik főszereplő, Maisie Williams is elvakult Sheeran-rajongó. Egy másik női szereplő, Sophie Turner, bár örül a meglepetésvendégnek, vérbeli Justin Bieber-imádóként az ausztrál énekes szereplésének jobban örült volna.

A sorozatban nem először tűnik fel zenész, néhány jelenet erejéig megmutatta magát néhány Coldplay-, Mastodon-, Of Monsters and Men- és Sigur Ros-tag is. A rendezők a rossz hírt hagyták a végére: a nyolcadik évad csupán hat részből fog állni. Ez azonban valószínűleg még nem a vég, állítólag kilencedik évadra is készülhetnek a fanok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában