Celeb

Ébren nézte végig szívműtétjét Cintula

ozs

Létrehozva: 2017.06.03.

<p>“Szétfűrészeltek, mint egy grillcsirkét.”</p>

A 73 éves le­mezlovas már vidáman lábadozik a bu­dai szívklinikán, ahol ko­szo­rúerei miatt operálták. Cintula, vagyis Keresztes Tibor idén januárban lett rosszul, egy bírósági tárgyalás közben állt le a szíve. Ak­kor értágító be­avatkozást végeztek rajta, de a szívműtét elkerülhetetlen volt.

– Nagyon jól vagyok. Úgy ér­zem magam, mintha kicseréltek volna, de szívesen hazamennék már – kezdte poénkodva a Borsnak Cintula. – Annyira jól va­gyok, hogy egyik orvos ismerősöm idejött élőben is megnézni, mert nem hitte el, hogy egy héttel a szívműtétem után máris ennyire jó formában vagyok. Általában há­rom hónapnyi lábadozás szokta követni az ilyen beavatkozásokat. De a műtétemet végző érspecialista kidolgozott egy teljesen új eljárást, amelynek az a lényege, hogy nemcsak az ereket vette ki a lábamból, hanem a zsírszövetet is – mesélte a DJ, hozzátéve büszkén, hogy a vizsgálatok szerint az érrendszere kitűnő állapotban van.

– Ugyanis volt itt olyan be­tegtársam, akinél csak a harmadik nekifutásra talált a doki olyan vé­nát, ami ope­rációra al­kalmas. Szerencsére az én lábamban egyből találtak hat ilyen kis szakaszt, amire aztán kicserélték a koszorúerem megfáradt részeit. De azért előtte még jól szétfűrészelték a mellkasom, mint egy grillcsirkének – mesélte a négyórás életmentő beavatkozás részleteit vidáman a le­gendás lemezlovas.

Annak ellenére, hogy komoly mű­­tétről van szó, aminek során akár komplikációk is felléphetnek, Cintula félelem nélkül feküdt a kés alá.

– Még sosem műtöttek korábban, így nem is tudom, mi­től kell félni. Úgy álltam hozzá, hogy minden rendben lesz. Az én koromban minden megtörténhet, a sors kezében vagyok úgyis. Ébren voltam végig, némi fájdalmat is csak három nappal később éreztem a tüdőmnél. Tényleg kitűnően ér­zem magam – rögtönzött ma­gá­ról zárójelentést a DJ.

Hárman tartják a frontot

Bár a lábadozás idejére Cintula egyelőre kénytelen hátat fordítani a lemezjátszóknak, a magyar diszkózene többi apostola továbbra is munkában van.

Arató András a saját nevével fémjelzett Arató Discóban tart hétvégenként zenés idõutazást. B. Tóth László jelenleg a Poptarisznya internetes változatát, a poptarisznya.hu netes rádiót üzemelteti. 

Dévényi Tibor utazó lemezlovasként az ország legkülönbözőbb pontjain felbukkanva terjeszti a retrót, és dobálgatja pöttyös labdáit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713278412
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135202_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Összeomlott a világom” - Azt hitték sima megfázás, rákos lett a családanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban