Celeb

Ebből a roncsból szállt ki élve Kis Grófo

Bors

Létrehozva: 2017.12.08.

Csütörtökön délután még csak annyit lehetett tudni, hogy Kis Grófo autóbalesetet szenvedett fehér Audijával, és a karambolban egy súlyos sérült is volt. Az interneten megjelent helyszíni fotók láttán nehezen lehetett elhinni, hogy az összetört autóban nem történt tragédia. A baleset után a Bors próbálta hívni a mulatós sztárt, de nem sikerült elérni. Ezután hívtuk fel legjobb barátját, de csak Bódi Guszti feleségét, Margót értük el. Elsőként ő szolgált a hírrel, hogy nem Kis Grófo sérült meg.

– Mi is az interneten láttuk a hírt, Guszti azonnal felhívta Kis Grófo édesapját. Megnyugodtunk, nem ő a súlyos sérült, de könnyebben megsérült – mondta a Borsnak Bódi Margó.

Kora délután azonban a rajongók megnyugodhattak, mivel Grófo a közösségi oldalán életjelt adott magáról, melyben azt írta, hogy „a hír igaz, balesetet szenvedtünk az M1-es autópályán, de mindannyian jól vagyunk! És ez a legfontosabb. Köszönet az aggódó üzenetekért, jókívánságokért!” Üzenetéhez azt is hozzátette, hogy egyúttal arra kér mindenkit, nagyon figyeljenek oda vezetés közben. Az autóban utazott Völgyi Zsuzsi énekesnő édesapja is, aki Kis Grófo technikusa. Ő sérült meg súlyosan a balesetben. Rajtuk kívül még ketten utaztak az autóban, de csak az énekesnő apukáját kellett kórházba szállítani.

– Édesapámnak eltört az orra, de szerencsére nem kell műteni. Már jobban van, ő ült a vezető mögötti ülésben – mondta a Borsnak Völgyi Zsuzsi, aki éppen egy tévéfelvételen volt a baleset idején, de amikor megtudta, azonnal rohant édesapjához a kórházba. A Borsnak sikerült elérnie Kis Grófo öccsét is, aki hívásunkkor éppen aggódva várta haza a testvérét.

– Azonnal hívtam a testvéremet, amikor megtudtam, hogy balesetet szenvedett. Megnyugtatott, hogy szerencsére minden rendben van. Nem szenvedett semmilyen sérülést hál istennek – mondta a Borsnak Kozák  László. A Komárom Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletésétől megtudtuk, vizsgálat indult a baleset felelősének kideríté­sére.    

Nincs szerencséje a kocsikkal?

Nem először jár pórul autózás közben Kis Grófo. Tavaly még egy fekete Audival ment neki egy abonyi bútorbolt kerítésének. Ugyanebben az évben egy másik alkalommal is kellemetlen helyzetbe került egy autós üldözés során. A mulatós sztárnak láthatóan gyengéi a szép autók, de úgy tűnik, nincs szerencséje velük. Viszont nemrég jelentkezett legújabb video­klipjével, a Lávkómával, amelyben már a világ legmenőbbjének számító robotautó, egy tűzpiros Tesla Model szerepel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók