Celeb

Dzsudzsák Balázs: Ki az a Zimány Linda?

Sz. B.

Létrehozva: 2015.08.12.

Mintha feszültség volna Zimány Linda és Dzsudzsák Balázs között. Talán azért, mert a modell bejelentette: összejött Kedves Ferenccel?

Ezúttal biztos nem készült közös kép, és köszönésre sem futotta Zimány Lindától és Dzsu­dzsák Balázstól hétfőn este a Szigetfesztiválon. Az egykori szerelmespár mindkét tagja felbukkant a Szigeten, ráadásul egyszerre, egy helyen, mégsem vettek tudomást egymásról. A Bors munkatársa egyiket fotózta a másik után, Balázstól meg is kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy exbarátnője most Kedves Ferenc oldalán találta meg a boldogságot. Kurta, de beszédes választ adott:

– Nem is ismerem őket – vetette oda mosolyogva a sztárfocista, aki láthatóan kerülte a szőke modellt, de ez egy cseppet sem befolyásolta hangulatát, bará­taival jól szórakozott egész este. A feszültség azonban láthatóan ott van kettejük között, Linda is különös utalást tett azokra, akik rossz szemmel néznek új kapcsolatára:

– Biztos nagyon sokan nem örülnek ennek a boldogságnak, de ez teljesen természetes. Szerintem ez nem ismert emberek esetében is előfordul, akár egy mikrokörnyezetben – mondta Linda a Fókusz kamerája előtt ugyancsak hétfőn.

Szomorú, hogy szerelmükből már csak közöny maradt, pedig korábban mindketten sokat tettek a kapcsolatba. Linda hű társa volt a sztárfocistának, aki ezért cserébe szeretete mellett megannyi ajándékkal halmozta el. Linda méregdrága sportautóval járt, álomotthonban lakott, és milliós költőpénzt kapott sportoló kedvesétől. Biztosan maradtak szép emlékek is ebből az időszakból, azonban ennek jelét már nem mutatják.

Igaz, kapcsolatuk mindig hullámzó volt. Először 2010 végén derült ki, hogy egy párt alkotnak. Egy évvel később már el is váltak útjaik, ám csak ideig-óráig tartott a mosolyszünet, hamarosan kiderült: újra összemelegedtek. Az utóbbi években kínosan ügyeltek arra, hogy magánéletükbe a nyilvánosság ne nyerjen betekintést, hogy miért is szakítottak, azt sem mondták el. Linda most talán a milliárdos Ferenc oldalán újra megtalálja a boldogságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában