Celeb

Durván megsérült a feneke VV Vivinek

GYLF

Létrehozva: 2017.08.03.

Általában ivott és meztelenkedett: VV Vivinek ez ezüstérmet jelentett a VV8-ban. Csoda, ha idekint folyton szondáztatják?

Kétségtelen, a ValóVilág Powered by Big Brother egyik legkülönlegesebb figurája volt VV Vivien, aki a beköltözés után döbbent rá, odabent mindenütt kamerák veszik őket. A meztelenkedéséről is elhíresült Vivi ráadásul az alkohollal is rendre megharcolt – igaz, alul is maradt. Mindezeknek köszönhetően azonban egészen a döntőig menetelt, és Soma mögött ezüstérmes lett. A nagy kinti karrier azonban azóta is kerüli, pedig fel volt készülve rá. 

– Magyarország nem Holly­wood, azt hittem, majd élhetem a celebek életét idekint, de egyelőre nem nagyon tudom. Úgy volt, a Pumpedékben is leszek, aztán mégsem kaptam szerepet. Persze, még változhat mindez – magyarázta a Borsnak VV Vivi, akit an­nak apropóján kerestünk meg, hogy szörnyű balesetet szenvedett.

– A strandok éjszakáját ünnepeltük, és épp a papucsaimért siettem, amikor megcsúsztam, és lezuhantam a lépcsőn. Fenékre. De ezt kár lenne or­vosnak is megmutatni – magyarázta a két tenyérnyi lila foltot mutatva.

A villában töltött napoknak azonban mindenképp lett hozománya, még ha nem is kellemes.

– Azóta is sokan panaszkodnak, hogy nem meztelenkedem. De a villa az otthonom volt, ezért láthattak gyakran ruha nélkül. Ráadásul tizenhárom kilót fel is szedtem odabent, és még mindig rajtam van. Jött a nyár, és nincs kedvem ilyen időben edzőterembe menni. A pocim, popóm, cicim és az úszógumim lett terjedelmesebb – nevetett, majd azt is elmondta: benti, bulizós napjainak hála mások is utaznak rá. – Gyakran igazoltatnak, és mindig megszondáztatnak. Esküszöm, ahogy kikanyarodok az otthonomtól, már meg is állítanak. De sosem vezetek ittasan, vagy ha igen, akkor kerülőúton megyek – nevetett Vivi, aki egy ismerőse cégében dolgozik jelenleg, és várja élete lehetőségét – nem csak ilyen téren.

– Unalmasak a férfiak, szexkapcsolatot meg nem keresek – mosolygott.

Idézetek a ValóVillából

Lóri: Egy lányban legyen egy kis cinizmus.
Bence: Vivien, az megvan benned?
Vivien: Az nem tudom, mit jelent.

––––––––––––––––––––––

Vivien: Nekem memóriás problémáim vannak.

––––––––––––––––––––––

Vivien: Én vagyok a villamester. Rendelek sminket, parfümöt. Gumicukrot fogunk enni egy hétig. Mindenki szóljon, ha rúzsos a fogam!

––––––––––––––––––––––

Vivien Zsófinak: Ha nem húzod le (a pezsgőt), nem vagy Barbie princess.

––––––––––––––––––––––

Vivien: Itt kamerák vannak? Vesznek minket végig? Amikor bejöttünk, már a beköltözőt is mutatták? Szerinted mutatták, amikor meztelen voltam? Tényleg vették a kamerák?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519915
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519915
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”