Durva: szeszt termel Molnár Anikó teste

Alkoholt termelt a szervezete, ezért küzdött hiába a súlyfelesleggel, a fejfájással. Molnár Anikó a szerencsének köszönheti, hogy meggyógyult.
Alkoholt termelt a szervezete, ezért küzdött hiába a súlyfelesleggel, a fejfájással. Molnár Anikó a szerencsének köszönheti, hogy meggyógyult.

Ugye, önök is számtalanszor olvasták már, hogy Molnár Anikó túlsúllyal küzd? Aligha véletlenül: a Nagy Ő szinte minden fogyókúrás módszert kipróbált, hiába. Ráadásul folyamatos fejfájás gyötri, a vérképe pedig romokban. Most azonban – egy fogadás jóvoltából – úgy tűnik, kiderült, mi okozhatja a pluszkilókat és a rosszulléteket. Anikó ugyanis Orosz György humoristával kezdett fogyókúra versenybe, s ez végül nem csak fogyást, gyógyulást is eredményezett.

– Az úgynevezett 90 napos szétválasztó diétával vágtam neki a versenynek, de a munka mellett nem maradt rá energiám, így egy hónap múlva megszakadt a kúra – mondta a Borsnak Anikó. – Ezt sajnáltam, de jobban aggasztott, hogy heti három-négy napon át kínzó, migrénes fejfájás gyötör, amióta pedig hazajöttem Amerikából, a vérképem is rossz. Elmentem egy úgynevezett biorezonanciás állapotfelmérésre, és kiderült, hogy a szervezetembe bevitt cukrot a testem alkohollá alakítja! Ez az úgynevezett önsörfőző-szindróma, ami a fejfájást is okozhatta, és hatással lehetett a májamra, a vérképemre. Emellett pedig a hízásért is nagymértékben felelős – magyarázta.

Anikó száműzött mindent az étrendjéből, ami a bajt okozhatja. – Elhagytam a cukrot, és még félig éhesen állok fel az asztaltól, húst sem eszem két hónapja. Eddig tizennégy kilótól szabadultam meg. A fejfájásom a múlté, és a vérképem újra tökéletes. Hosszú évek óta nem volt ilyen – magyarázta Anikó.

Legendának hitték

Hírek szerint Japánban fedezték fel hatvan éve, hogy olyan embereknél is mérhetnek alkoholfogyasztást feltételező véralkoholszintet, akik nem ittak. Sokáig legendának tartották e betegséget, alig tíz éve ismeri el az orvostudomány. Kiderült, az ilyen emberek emésztőrendszerében nagy mennyiségben van jelen egy bizonyos élesztőgomba.