Celeb

Dukai Regi: Nem kontárkodtam bele semmibe!

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.01.23.

Az elmúlt napokban nagy port kavart a 32 éves Dukai Regina és a 22 éves Batik Bence, focista románca. Az érintettek akkor nem nyilatkoztak a kapcsolatukról.

Ám most a modell a közösségi oldalán nyilvános vallomásához egy fényképet is mellékelt, amelyen a sérülésével otthon lábadozó középpályás már hidrogén szőke frizurával látható.

A Bors elsőként írta meg, hogy a modell-énekesnő és a Fradi-futballistája néhány hete egy párt alkot. Bence exe azonban erről csak a napokban értesült, amikor a fiú otthonában rábukkant Dukai holmijaira. Ismerősei szerint a lány úgy érezte, ki fognak békülni a fiúval. Regina most azt is elárulta, miért hallgatott.
Facebook oldalán így írt erről: „Bencével már régóta ismerjük egymást, hiszen egy a baráti körünk és ha meg is jegyeztük, hogy egy jóképű fiúról van szó, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy elszeressem, elvegyem őt a párjától. December közepén döntöttünk úgy, hogy szeretnénk több időt együtt tölteni, hiszen sem nekem, sem neki nem volt párkapcsolata!” – nyomatékosította Regi, majd folytatta. „Tudtam a 4 éves kapcsolatáról, viszont azt is tudom, hogy mikor lett vége! Nem kontárkodtam bele semmibe, hiszen egy egyedülálló férfiről volt ekkor már szó! Arról, hogy ők ezalatt az idő alatt kommunikáltak szintén tudtam, de saját tapasztalat miatt úgy éreztem nem kötelességem beleszólni, hiszen ez egy négyéves kapcsolat után teljesen természetes dolog, főleg úgy, hogy az egyik fél komoly műtéten esett át, viszont nem gondolom, hogy Bencének vagy akár volt párjának be kell számolnia arról egymásnak, hogy miként alakul a magánéletük külön-külön.”

 

Az elmúlt napok lejárató hadjárata miatt, kénytelen vagyok megírni ezt a postot és kiállni magamért és a magánéletemért…...

Közzétette: Dukai Regina – 2016. január 22.

 

A gondoskodó modell végül azzal zárta sorait, a jövőben szeretnének Bence gyógyulására koncentrálni, hogy minél előbb visszatérhessen a futballpályára.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610215
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak