Celeb

Dráma: elhunyt az egyik legismertebb magyar modell

GYLF

Létrehozva: 2017.05.06.

Sokaknak ismerős lehet Attila arcképe – nem csoda, az elmúlt húsz év egyik legkeresettebb magyar modellje volt. Az életerős, izmos férfi alulmaradt a betegséggel folytatott harcban.

Gombamód szaporodtak idehaza a rendszerváltást követően az üzletek és vállalkozások, márkák ezrei jelentek meg hirtelen a piacon, velük együtt pedig a reklámok és hirdetések is. Attila volt azon férfimodellek egyike itthon, akiért egymásnak adták a kilincset a divatmárkák. Nem túlzás, üzletek százaiban futhatunk még ma is össze a képeivel. 

Attila néhány nappal ezelőtt elhunyt. Halála emberek százait rázta meg, hiszen az életerős, vidám férfit az elmúlt húsz évben ezrek ismerték meg, és szerették. Attila később a legismertebb magyar chippen­dale-trió tagja lett, műsoraikkal pedig nők ezreinek okozott örömet. Futótűzként terjed a gyászhír a közösségi oldalon, egyik kollégája, barátja szerint nem is csoda.

– Én 1996-ban, egy divatbemutatón láttam őt először. Magasságával, arányaival, sármjával vonzotta még a férfitekinteteket is – emlékezett Györe Péter, aki hozzátette: amikor üresedés lett náluk, egy kollégája azonnal lecsapott Attilára. – Magassága ellenére tánc közben is jól mutatott, így ebben a műfajban is nagy sikert aratott. Hamar legenda lett a neve a modell- és táncosszakmában, mert a megnyerő külsőhöz egy közvetlen, rendkívül jópofa stílus is tartozott. A lányok odavoltak érte. És hihetetlen fotogén volt, minden ruha jól mutatott rajta, divatlapokból plakátokról szinte mindenki ismerte őt. A közös sikereinknek körülbelül három éve a betegsége vetett véget. Korai szakaszban diagnosztizálták nála a kórt, így bíztunk benne, megbirkózik vele. Külföldön élek, utoljára márciusban be­széltünk telefonon. Ekkor már nem tervezte a jövőt, csak a jelennek élt… A halála így is váratlanul, hidegzuhanyként ért. Ma is hallom a vicceit, látom, ahogy táncol, beszélünk róla, felidézzük, utánozzuk őt. Jelen van köztünk, amióta megismertük – tette hozzá.

Attila közösségi oldalán ma is számos fotó látható nyilvánosan a mindig vidám férfiról. Az egykor adoniszi testű modell szemmel láthatóan nagyon belefogyott élete harcába… 

Mindent megpróbált 

Könyves Tamás, azaz VV Tommyboy is jól ismerte Attilát, utoljára a betegségéről is beszéltek.

– Talán két éve találkoztunk, az utolsó közös munkánkra tartottunk, és bár nem nagyon szeretett, mégis beszélt a betegségéről. Nagyon jó fej srác volt, az egyik legprofibb modell. Világcégek reklámoztak vele, öltöny- és ingmárkák arca volt éveken át. Amit lehetett, megpróbált, hogy meggyógyuljon, sajnos azonban nem sikerült neki – mondta Tommyboy.

– Ijesztő, hogy ennyi ember elmegy ilyen fiatalon – és mindez életviteltől függetlenül – tette hozzá Mészáros Dóra modell, aki természetesen szintén ismerte Attilát. – Szimpatikus, jó fej férfi volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról