Celeb

Dráma az első közös napon – Mentőt hívtak Demcsák Zsuzsához

uv, H. B.

Létrehozva: 2019.07.27.

Rosszul lett az otthonában, és mentőt kellett hívni a műsorvezetőhöz.

Drámai fordulat következett be Demcsák Zsuzsa életében, miután megérkezett a férje. Csütörtökön még úszott a boldogságban, hogy Krishant három hónap várakozás után ismét magához ölelheti, a férfinak ugyanis aznap szállt le gépe. A Liszt Ferenc reptéren a Bors is szemtanúja volt az örömmámornak, ahogy a tévés remegve öleli és csókolja hitvesét, a mennyországból azonban hamar a pokol kapujában találta magát a házaspár, és az első szerelmes éjszakát másnap óriási ijedtség tette tönkre.

Demcsák Zsuzsa ugyanis váratlanul rosszul lett óbudai otthonában, és mentőt kellett hívni hozzá. Férje vette észre, hogy nagy a baj, az ő segélykiáltását hallották meg a szomszédok is.

– Kiabálásra lettem figyelmes, de nem magyarul, hanem angolul üvöltött valaki, és segítséget kért. Zsuzsa lakásából szűrődött ki a hang, a férfi pedig nagyon ijedt és kétségbeesett volt a hangja. Nem sokkal később megjelent Zsuzsa édesanyja, akin szintén látszott az idegesség, és utána pár perccel a mentő is megérkezett a ház elé – mesélte a Borsnak egy szomszéd, aki szem- és fültanúja volt az esetnek.

A házban hirtelen óriási lett a sürgés-forgás, ám a Bors úgy tudja, húsz perc elteltével a mentőautó beteg nélkül távozott a budai lakóparkból.

Lapunk munkatársa a nap folyamán többször is kereste a műsorvezetőt. Szerettük volna megtudni, hogy mi történt pontosan, de nem tudtuk elérni. Nap végén azonban egy sms-üzenetet küldött, amelyben az állt: nyugalmat szeretne kérni.

Mint ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, Demcsák Zsuzsa a TV2 Ázsia Expressz 2. forgatása alatt ismerkedett meg a nála négy évvel fiatalabb Krishannal. A színházi rendező és pszichológus végzettségű indiai férfi a stáb tagja volt, és Zsuzsa elmondása szerint első látásra szerelembe estek. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy két hét ismeretség után úgy döntöttek, örök hűséget fogadnak egymásnak, és összeházasodnak. Kri­shan virággal, gyűrűvel ereszkedett féltérdre Zsuzsa előtt, a szertartást pedig a szállodában Kandász Andrea vezette. A frigyet most itt, Magyarországon fogják szentesíteni, hivatalossá tenni, jövőre pedig megtartják az indiai esküvőt is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612912
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó