Celeb

Dopeman szerint kamu volt Majkáék balhéja

K. K.

Létrehozva: 2019.01.08.

A két rapper tavaly augusztusi botrányos szakítása nemcsak a rajongókat, hanem a barátokat, és zenésztársakat is megdöbbentette, csakúgy, ahogy Curtis napokban tett vallomása, miszerint mindenben igaza volt Majkának.

Az egykori újpesti focista a közösségi oldalán tudatta, hogy bevonul egy rehabilitációs központba, hogy megszabaduljon káros senvedélyétől, a kábítószerezésről.

Curtis beismerő vallomását szinte mindenki nagy elismeréssel fogadta, kivéve Dopeman, Majka egykori zenésztársa.

– Ők ketten úgy összeillenek, mint a borsó meg a héja! – kezdte a videóblogjában kissé cinikusan Dopeman.

– Azt gondolom, hogy nagyon jól kiegészítik egymást! Örülök, hogy kibékültek. De nyilvánvaló, hogy volt köztük egy olyan felosztás, hogy Majka a vezér, Curtis pedig az ő jobb vagy bal keze. Nem tudom miért vesztek össze, minek köszönhető az érzelmi eltávolodás, de sokakban felmerült az is, hogy ezt csak kitalálták, hiszen kell valami, amivel újra és újra el tudják adni a produkciót. Ez pedig egy nagyon jól megalkotott történet, ha kitalált volt. Mondhatni bele kötni se lehet! Hiszen ki tudna fogást találni egy bűnbánó fiún, és megbocsátó apán? – teszi fel a költői kérdést a rapper, aki szerint Curtis ott hibázott a legnagyobbat, amikor kiírta: Majkának mindenben igaza volt!

– Eddig is volt egy pozíciója, az „Ózdi hős”, de azzal, hogy Curtis ezt kiírta isteni magaslatokba repítette őt. Majka lett a magyarok istene! – nevetett gúnyosan Dopeman.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...