Celeb

Dombóvári Vanda: Szeretem a kalandokat - interjú

kbv

Létrehozva: 2017.03.25.

<p>Néhány hónapja új életet kezdett: 17 év után abbahagyta a tévézést, és 25 év után visszaköltözött Gyulára, ahol a Várfürdő kommunikációs igazgatói feladatait látja el.</p>

Mi történt december végén, miért hagyott fel a tévézéssel?

Annak ellenére, hogy évtizedek óta nem éltem a városban, lokálpatrióta Gyulai vagyok. Mindig is imádtam hazajárni, volt, hogy egész nyáron itthon voltam, még forgatni is innen jártam. Nagyon boldogan jöttem most is haza, tele reményekkel, várakozással. Tavaly év végén felkértek kommunikációs igazgatónak, amit nagyon megtisztelőnek éreztem. Nem a tévé kárára mondtam fel, egyszerűen nem tudtam volna 250 kilométerről, Budapestről ellátni ezt a feladatot. Egyébként mindig is szerettem is a kalandokat, izgalmas is volt az eleje: százötven új munkatársat megismerni...

Hogy érzi magát visszatérve a szülővárosában?

Semmiképp nem olyanok a hétköznapok, mint a fővárosban, ahol volt, hogy másfél órát utaztam egy forgatási helyszínre. Most öt perc alatt vagyok biciklivel a munkahelyemen. Az is különbség, hogy ha itt megkérdezik, hogy vagyok, meg is várják a választ. Az is fontos szempont volt ebben az én nagy döntésemben, hogy Gyulán nagyon jó a levegő, ami a kisfiamnak is jót tesz.

Épül egyébként egy kis házunk, ez is Gergőm kedvéért. Igazi kis férfi, imád locsolni! Gyerekként sokat úsztam, azután abbamaradt, de most ennek a szenvedélyemnek is hódolhatok. Új barátokat is szereztünk és talán már túl szépnek is tűnhet, de kisgyermekkel itt tényleg csupa vidámság az élet! De az tény, hogy nagyon hiányoznak a tévés kollégáim, hiszen szinte már egy család voltunk...

A jó levegőn és a kertes házban nyilván jobban fogja érezni magát a kisfia, de sosem féltette attól, hogy ilyen drasztikusan kiszakítsa a megszokott környezetéből?

Gergő most négyéves, azt hiszem, ilyenkor és eddig lehet váltani. Hatévesen már nem hoztam volna el a megszokott környezetéből. Ő is rugalmasan kezeli ezt a helyzetet. Sokat segített az is, hogy az új oviban könnyen beilleszkedett. Bár nagyon jó természete van, vidám, jószívű kissrác, tele humorral. Jobb az étvágya is, ez eddig problémás volt. Egyedül, ami hiányzott neki, az pár házbéli barátja, de havonta felmegyünk Budapestre, úgyhogy velük is tud találkozni. Itt lakik édesanyám is, aki odavan Gergőért, és ez a rajongás kölcsönös: nagyi minden idejét az egy szem fiúunokájával tölti.

Említette, hogy hiányoztak a tévés kollégái. Ezért vállalta a felmondás után pár hónappal a szereplést a Konyhafőnök sztáros ki­adásában?

Ezért is, de szerettem volna kipróbálni, hogy mit is tudok a konyhában. Nagyjából tíz éve szerepeltem először egy Vacsoracsatában, addig nem is tudtam főzni, inkább egy jó könyvet vettem a kezembe. Úgy elszégyelltem magam, hogy gyorsan megtanultam, a második Vacsicsatát már megnyertem.

Időközben megszerettem, sőt nagyon szeretek főzni. Imádok mindent, ami a főzéssel jár: az illatokat, a tempóját, azt, hogy sok embert kiszolgálhatok és jóllakathatok. Ha vendégek jönnek, képes vagyok négy-öt féle fogást is készíteni, hogy ha valami nem ízlik valakinek, akkor legyen más, amivel sikert arathatok...

A forgatás egyébként csodálatos, a tenyerén hordott mindannyiunkat az egész stáb. Bevallom, kissé el is lágyultam, sőt rendesen nosztalgikus hangulatba kerültem... 

Mi a taktikája a versenyben?

Egyet tudok, hogy a függőségem tárgya, a Gyulai kolbász lesz az első alapanyag, amivel dolgozni szeretnék. Mindennap eszem én is, ráadásul két férfi van a zsűriben, őket is a hasukon keresztül szeretném megfogni, reménykedve, hogy a jóféle kolbász közel áll hozzájuk is!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450311
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713450311
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók