Celeb

Dobrády Ákos gyereket akar Iszak Esztertől

A. T.

Létrehozva: 2016.03.12.

Dobrády Ákos alig várja, hogy szerelme, Iszak Eszter babával ajándékozza meg. A zenész úgy érzi, elérkezett az idő, hogy családot alapítson.

Készen áll az apaságra Dobrády Ákos, akinek az utóbbi időben minden gondolata a gyerekek körül forgott. A TNT együttes énekese ugyanis évek óta egy kicsiknek szóló meseprodukción, a Kicsi Gesztenye Klubon dolgozik, és eközben egyre többször merült fel benne, ideje, hogy saját csemetéje legyen. Iszak Eszter műsorvezetővel négy éve vannak együtt, két éve jegyesek. Ákos elmondta, a babaprojekt sem várat magára sokáig.

– Tervezzük a családalapítást, és nem is a távoli jövő célja ez. A kedvesemmel úszunk az árral, rábízzuk magunkat a sorsra, a természetre hagyatkozunk, és ez most így van jól. Nekünk mindegy, hogy kisfiunk vagy kislányunk születik, csak egészséges, kerek fejű legyen. Ha megérkezik, az lesz számunkra a legnagyobb boldogság – nyilatkozta a negyven­éves zenész. 

Ákosnak jelenleg sem kell nélkülöznie a gyerektársaságot, mivel gőzerővel dolgozik az ismeretterjesztő, zenés mesesorozatán, amelyet március 20-tól a Minimax a műsorára tűz. 

– Mindig is bírtam a kicsiket. Azt hiszem, jól beszélem a nyelvüket, élvezem a jelenlétüket. Már tíz-tizenöt évvel ezelőtt elterveztem, hogy készítek egy gyereklemezt, de csak most vált valóra. Eredetileg a Kicsi Gesztenye című dal is nekik íródott, de végül TNT-s sláger lett belőle. Még engem is meglep, azóta mennyi gyerkőcöt kereszteltek Gesztenyére.

Ákos azt mondja, ezzel a projekttel régi álmát váltotta valóra, de mivel a legkritikusabb közönség a gyermekeké, igyekezett rengeteg energiát a sorozatba fektetni, így menyasszonyának is sokkal nagyobb türelemmel kellett iránta viseltetnie. 

– Elképesztően sok időt igényelt ez a munka, sokszor napi tíz-tizennégy órát. Másfél év alatt szerintem annyit dolgoztam, mint előtte összesen. Ilyenkor persze nem könnyű velem az élet, stresszes vagyok, de a családom és a kedvesem csak elvisel valahogy. Türelmesek velem. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja