Dobó Kata: Szeretem a tapasztalt férfiakat

Dobó Kata: Szeretem a tapasztalt férfiakat

Zsidró Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 15. 08:00
Nem először fordul elő, hogy nála jóval idősebb férfiba szeret bele. A színésznő szerint a legalább évtizednyi korkülönbség azért kényelmes, mert egy érett személyiség mellett biztonságban érzi magát.
F. Zs.

A dögös, vörös dé­mon klasszikus nő, fontos számára, hogy fel tudjon nézni a párjára, aki megóvja a széltől is és biztonságot nyújt neki. Immár másodszor fordul elő vele élete során, hogy jóval idősebb férfiba – Zsidró Tamásba – szeret bele, akivel tökéletesen működik a kapcsolatuk. A színésznő szerint ez többek között annak kö­szönhető, hogy biztonságban ér­zi magát az élettapasztalatokkal teli férfi mellett. 

Kata őszintén vallott az érzéseiről a NőComment című rendhagyó talkshow-ban, ahol telt ház előtt faggatta egymást Ábel Anita, Risztov Éva, Eleni Korani, Tatár Csilla, Hadas Kriszta, Till Attila és Hajós András. Dobó Kata ritkán nyilatkozik a magán­életéről, ilyen illusztris társaságban azonban könnyen megnyílt. 

– Tény és való, előfordult, hogy idősebb volt a párom. Ahogy most is az – utal Zsidró Tamásra a színésznő. – Valamiért én szeretem az okos és tapasztalt férfiakat. Így hozta az élet, és én na­gyon sokat tanultam tőlük. Már csak türelmet például, és a hozzáállást az élethez vagy dolgokhoz. Ami nagyon érdekes. Sokkal kevésbé voltak például kíméletlenek velem, vagy azzal kapcsolatban, amit csinálok. Ez nekem nagy megnyugvást okozott. A korkülönbség és hogy milyen ember, nem függ össze, va­laki például kioktató, de az tizennyolc évesen is lehet ilyen – magyarázta a színésznô.

A sikeresek a gyengéi 

Dobó Kata első híres – és nála jóvan idősebb – szerelme Andy Vajna volt, akivel a kétezres évek elején hét esztendôn át alkottak egy párt. Akkoriban rengeteg kritikát kapott ezért Kata, sokan meggyanúsították azzal, hogy filmszerepekért és a pénzéért van a producerrel, de a páros sosem foglalkozott a rossz nyelvekkel, csak élték az életüket.

A színésznő a szakításuk után, az elmúlt tíz évben, vele körülbelül egykorú fér­fiakba szeretett bele, Gulyás Levente, a gyermeke édesapja csak három évvel, Anger Zsolt néggyel volt nála idősebb.

A vörös démon legfrissebb kapcsolata Zsidró Tamás azonban tizeneggyel idősebb. A sztárfodrásszal lassan fél éve alkotnak egy párt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.