Celeb

Dobó Kata képtelen boldog lenni új párja mellett

Bors

Létrehozva: 2016.02.04.

Hiába múlt már el a szerelem, mikor házassága véget ért, nehéz volt az elválás a szép színésznőnek, aki új párja mellett is a házasságát gyászolta.

Máig nem tudott megbékélni Dobó Kata azzal a gondolattal, hogy házassága kudarcba fulladt, s véget ért - írja a Story magazin, az ATV A nő háromszor című műsorára hivatkozva. Bármennyire is mutatta a válás után, hogy kiegyensúlyozott, a házasság meggyászolása iszonyú sok időt vett igénybe számára is. Rengeteg álmatlan éjszakát tudhat maga mögött, és önvád is marcangolta.

Még akkor is, ha időközben újra rátalál a szerelem. Kata esetében Anger Zsolt volt ez az ember, ám Zsoltnak és Katának is meg kellett küzdenie a válás rémével. A színésznő a műsorban azt mesélte, új párja életbölcsessége és humora nagyban hozzájárult ahhoz, hogy túl legyen ezen a nehéz időszakon.

– Amikor az embernek már van egy gyereke, egészen másképp kezd el egy kapcsolatot. De talán még most is nehéz. Az ember folyamatosan gondolkozik azon, hogy lett volna jobb. Ott a gyerek... Mennyi ideig tart egy hatéves kapcsolatot meggyászolni? Nem volt rövid idő, nem megy csettintésre – fogalmazott Kat.

A színésznő ebben a videóban mesél bővebben a válás miatt érzett fájdalmáról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel