Celeb

Dobó Kata jóban van az exeivel

K. Sz.

Létrehozva: 2018.11.07.

Forrás: Végh István

Legbensőbb érzéseiről vallott Dobó Kata. A ma este, a Spektrum Home-on debütáló NőComment című műsorban Ábel Anita, Falusi Mariann, Balázsovits Edit és Kovács Patrícia társaságában beszélték ki az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket, többek között, hogy ki milyen viszonyban maradt a volt párjaival. Kata, saját bevallása szerint jóban maradt az exeivel, többek között gyermeke, Szofi édesapjával is. 

– Én választottam őket az emberségük, a humoruk és az „alfa hímségük” miatt. Nagyon szeretem egy pasiban, ha a hivatásában a legjobb. Persze nem mindenkivel volt könnyű a váltás, előfordult, hogy 2–3 évig gyűlöltük és utáltuk egymást, de amikor az elmúlt, a kapcsolatunk barátivá szelídült. A gyerekem apukájával ráadásul hosszú évekre összeköt a kislányunk – tette hozzá, majd amikor Ábel Anita rákérdezett, miért szakított velük, csak annyit mondott nevetve: Nem vitték ki a kukát. 

Katát az utóbbi években a szakmai sikerek mellett a szerelem is megtalálta, Zsidró Tamás mesterfodrász a párja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087998_auto_resized.png
origo.hu

Hetekig tartó sávlezárás kezdődik az M0-son

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618219
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083764_auto_resized.png
metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088955_auto_resized.jpg
vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711618219
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”