Celeb

Dobó Kata beleszeretett a kollégájába

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2015.01.12.

Színészt szeret Dobó Kata. Anger Zsolttal a Hacktion és a Fapad című sorozatban játszottak együtt, a közös munka lobbantotta őket szerelemre.

A gyönyörű színésznő tavaly év végén szakított gyermeke édesapjával, Gulyás Leventével, aki hat év után egy csinos szőke színésznő miatt hagyta el.

Dobó Kata nem titkolta, hogy megviselte az elválás, a színésznőt éppen ezért nagyon féltette a baráti köre. Sokan attól tartottak, hogy a három­éves kislányát már egyedül nevelő nőnek nagyon nehéz lesz újra bíznia és kapcsolatot kialakítania. Ezért ért mindenkit teljesen váratlanul a hír, hogy viszonylag gyorsan új társra talált.

A szerencsés férfi, akibe beleszeretett a szexi híresség, Anger Zsolt. A sármos, Jászai Mari-díjas színészt jól ismeri a színházi közönség, játszott Kaposváron, majd a Vígszínház tagja volt, de megfordult Egerben, Sopronban és Kecskeméten is, 2006 óta pedig szabadfoglalkozású művészként dolgozik. Számos hazai közönségfilmben játszott, többek között a Honfoglalásban és az S.O.S. szerelem!-ben.

Kata és Zsolt jó ideje ismeri egymást, viszonylag gazdag közös szakmai múltjuk van, hiszen két televíziós sorozatban is együtt játszottak. De hogy lett ebből szerelem? Az ismerősök azt mondják, hogy villámcsapás-szerûen.

– Egymás kollégái, a forgatások mellett sokszor találkoztak már színházakban, és különböző rendezvényeken is – mesélte lapunknak az egyik közeli ismerősük. – A kölcsönös szimpátiából egyik pillanatról a másikra szerelem lett. Nemrégen vannak együtt, és mostanáig igyekeztek titokban tartani a kapcsolatukat.

A csendet – tôle szokatlan módon – maga Dobó Kata törte meg, vasárnap este a privát Facebook-oldalán tette közkinccsé, hogy kapcsolatban van. Bár ezt a bejegyzését hétfőn hajnalban gyorsan törölte, talán azért, mert még korainak érezte, hogy a barátain kívül mással is megossza az örömhírt. Ezt megerősíteni látszik, hogy a Bors munkatársa hiába kereste hétfőn délelőtt őt és a me­ne­dzse­rét is, egyiküket sem sikerült nyilatkozatra bírnia.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417313
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417313
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417313
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/E7P-DYVOSTgRGzq39bCWVOAQBgySnOtTablv2e-tQto/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2MzIwMWI4ZGI5OTQ1MWU4ZTliNWYyNGQzY2FmMWI3.jpg
KIHÍVÁS

Bodrogi Enikő: A nagyszüleim nagyon magasra tették a lécet

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”