Celeb

Döbbenet: 60 pasija volt VV Zsuzsának

O. Zs.

Létrehozva: 2014.11.26.

Zsuzsa a kisfiáért harcoló erkölcscsősz anyukaként jelentkezett a VV 7-be. Ezért is érdekes, hogy 24 éves korára sok férfit elfogyasztott.

Adatlapja szerint VV Zsuzsa maga sem tudja pontosan, hogy 50 vagy 60 férfival volt már együtt élete során. A kiskunfélegyházi helyi tévé 24 éves hírolvasója hírnévre és gazdagságra vágyik, de elege van abból, hogy mindezek eléréséhez nemcsak sokat kell dolgoznia, de jópofiznia is kell különböző férfiakkal. Egyébként amíg fia jövőjéért harcol a villa falai között, addig a kis Leventére az apukája vigyáz majd.

– Nyerni jöttem, kell a pénz! Egyedülálló édesanyaként szeretnék mindent megadni a gyermekemnek. Saját házat akarok, amelynek az udvarán kedvére játszhat. Ne kelljen már olyan sokat dolgoznom, meg ne kelljen összejönnöm valakivel csak azért, hogy eltartassam magam. Ezért vállaltam be ezt a műsort, és mindent meg fogok tenni odabent, hogy én jöjjek ki utoljára a villa ajtaján. Nekem elveim vannak, a kisfiam miatt jövök a villába – jelentette ki határozottan a Borsnak a beköltözés előtti utolsó percekben Zsuzsa, majd hat óra múlva már Dávidot markolászta a takaró alatt.

Jóban van gyermeke apjával

Bár még ötéves sincs Zsuzsa gyermeke, nyugodt szívvel hagyta kint a VV 7 idejére, és biztosra veszi, hogy az apjánál jó helyen van. A kisfiú is odavan érte.

– Annak ellenére, hogy már négy éve elváltak az útjaink, mindennap beszélünk Levente apjával. Olyannyira, hogy vasárnaponként együtt ebédelünk, nyáron együtt megyünk nyaralni, télen pedig közös síeléseink vannak – árulta el a bemondónő, aki ennek ellenére kisfiuk világra jöttéhez köti kapcsolatuk megromlását.

– Nem volt elég nagy a szerelem, legalábbis nem olyan nagy, mint képzeltem. Amikor a nő terhes, teljesen megváltozik, a férfi meg háttérbe szorul, a párok óhatatlanul is eltávolodnak egymástól. Nálunk is a szülés utáni időszak tett be: Levente egyéves korában szétmentünk – tette hozzá Zsuzsa.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt