Celeb

Diana megrázó vallomása – kiszivárogtak a hercegné titkos hangfelvételei

Bors

Létrehozva: 2017.06.10.

Kívülről királyi élete volt Diana hercegnének, ám belül őrlődött – ez ma már nem akkora meglepetés, de ezt támasztja alá és részletezi az a titkos hangfelvétel, melyből könyv készül a britek kedvenc hercegnéjének halálának 20. évfordulójára.

Diana életében a legnagyobb törést férje, Károly okozta, aki mellett egyáltalán nem volt boldog a házasságában. Amikor 1991-ben számára is kiderült, férjét ismét gyengéd szálak fűzik Camillához, teljesen összetört, menekülni akart, segítséget szerezni, de ez nem sikerült. Reménytelennek érezte helyzetét, hasztalannak tartotta magát, a bulímiába menekült.

Miután senki sem állt mellé döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza azokat a hangfelvételeket, amelyeket magának rögzített, és amelyben őszintén beszélt férjével való kapcsolatáról.

Andrew Morton írónak juttatta el a felvételeket, és mindössze annyit kért, soha ne derüljön ki, hogy köze van ezekhez, amikből egy nagysikerű botránykönyv született.

A tragikus sorsú hercegné így emlékszik vissza a pillanatra, amikor 16 évesen először találkozott későbbi férjével.

– Az otthonunkban látogatott meg minket, első ránézésre azt gondoltam, istenem, milyen egy szomorú ember. A kutyájával, egy hatalmas labradorral jött. A nővérem, Sarah teljesen odáig volt Károlyért, végig körülötte legyeskedett, én pedig azt gondoltam, ez a furcsa arcú férfi biztos gyűlöli, hogy flörtölnek vele – szivárogtatott ki részleteket a hangfelvételből a Daily Mail.

Károly herceg kapcsolata rövid idő után véget ért Diana nővérével, jóval ezután fordult az érdeklődése a fiatalabbik lány felé.

A tündérmeséről hamar kiderült, hogy színjáték, ez az ártatlan lánynak az egész életét tönkretette. A felismerés után saját magának készített felvételeket, amiken részletesen elmondta érzéseit. Ezekből a hanganyagokból kiderül, hogy a naiv lány hogyan élte meg a hatalmas változást, amit a királyi családba kerülés jelentett, milyen szörnyű volt a felismerés, hogy férje, akinek gyermeket szült, egy másik nőnek mondja, hogy örökké szeretni fogja.

A hangfelvételekből az is egyértelmű, Károly megjegyzései, a Camillával való hűtlensége vezetett Diana bulímiájához. A hercegné felidézi, ahogy férje a csípőjére tette a kezét, majd megkérdezte: Egy kicsit husikák vagyunk itt, nem de? A titkos felvételeken azt is bevallja, mennyire kétségbeesett volt, valamint, hogy milyen érzés volt ezután meghánytatnia magát, hogy aztán úgy gondolta, így megszabadulhat a feszültségtől. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról