Celeb

Dia: Úgy megvert Szilvi, hogy elmozdulhatott a műmellem

Bors

Létrehozva: 2017.07.15.

 Második napja tartja lázban az internetet az a videó, amelyen láthatjuk, ahogy a Dózsa György úti két halálos áldozattal járó balesetben érintett M. Richárd barátnője, K. Szilvi a nyílt utcán ver agyba-főbe egy fiatal lányt. A brutális támadás oka féltékenység, mert az áldozat állítólag összejött a mercedeses gázolóval. Az ügyben eljárás indult, a Bors pedig most azt is megtudta, hogy a támadás sértettje nem ismeretlen az éjszakában. Erről egy informátorunk mesélt.

– Tizenhat évesen már szilikonmellei voltak, szülői bele­egyezéssel csináltathatott magának. Az elmúlt két évben számos egzotikus helyen megfordult már, járt Katarban, Görögországban, sőt Amerikában is, bár onnan azóta kitiltották, mivel összeakasztotta a bajszát a ha­tóságokkal. A telefonjában találtak olyan kompromittáló dolgokat, amelyek törvényt sértenek. Egyébként nem ez az első párkapcsolat, amely veszélybe került miatta, előszeretettel keresi barátnői szerelmeinek a társaságát – mondta a lányhoz közeli forrásunk.

Ezekről és elsősorban a szerda este történéseiről kérdeztük a lányt, aki készségesen válaszolt. Arra a pletykára is, amely szerint a bántalmazás következményeként a mellimplantátuma kiszakadt. – Ezt még nem tudom, de elmozdulhatott – kezdte Diána. – A lányt nem ismerem, kétszer találkoztam vele, egyszer egy divatbemutatón, és most a Balaton Soundon. Úgy tudtam, nem voltak együtt egy ideje Ricsivel, akivel valóban találkozgattam.

Szerdán este kilenc óra körül mentem haza, amikor hirtelen valaki felbukkant mögöttem, majd lerántott, és ütött-vert. Majd egyszer csak abbahagyta, nem tudom, hogyan. Valószínűleg leszedték rólam. A lány ezt követően látleletet is vetetett, és bár fontolgatta, hogy feljelentést tesz, a rendőrök másnap megelőzték.

– Mivel nyilvánosságra került, jöttek értem – mondta. Ezt követően Dia a róla szárnyra kelt pletykákra is reagált. 
– Korábban soha nem fordult elő, hogy más nők párjára hajtottam volna – cáfolt határozottan, ahogy a külföldi luxusnyaralásairól szóló mendemondát is légbőlkapottnak tartja: – Idén voltam először. S hogy kitiltották-e Amerikából? Dia erre nem akart válaszolni. 

Kibékültek a  szerelmesek

A Bors elsőként írta meg, csütörtök délután M. Richárd volt az első, aki a rendőrök által előállított K. Szilvia segítségére sietett, ügyvédet is vitt. A közösségi oldalról az is kiderült, már aznap este közös vacsorával ünnepelték, hogy kapcsolatuk legyőzte a féltékenységet. Úgy tudjuk, azóta is boldogok együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”