Celeb

Détár Enikő: Szeretem elhinni magamról, hogy kellek még

Bors

Létrehozva: 2020.10.11.

A mezőny legidősebb hölgy versenyzőjeként vág neki szombaton felszántani a táncparkettet Détár Enikő, aki ma már ugyan nem sminkel, ha le kell szaladni a boltba, viszont szeret szexi és vonzó lenni.

Forrás: TV2

Ötvenhat évesen is ízig-vérig nő – ezt senki nem tagadhatja el Détár Enikőtől, aki azonban már testében és lelkében is érzi az idő múlását. Bal térdét háromszor műtötték, mint mondja, olyan ő, mint a leveli béka: megérzi az időjárás változásait. Szombaton a Dancing with the Stars versenyében a 34 éves Baranya Dávid oldalán lép színpadra, a mezőnyben ő a legidősebb hölgy. Ám ez nemhogy hátrány lenne, hiszen ezzel ő a legtapasztaltabb is.

– Való igaz, hogy nemrég eljött az a pont, amikor vissza kellett adnom a Macskák főszerepét, mert a térdem már nem bírta tovább a sok térdelést. Az időjárásra is érzékeny a bal térdem, és ha sokáig kell ülnöm úgy, hogy be van hajlítva a lábam, azt is megérzem. Táncolni viszont annyira szeretek, hogy erre a műsorra nem tudtam nemet mondani – kezdi Enikő, aki azt is mondja, porckopá­sa annak volt kö­szönhető, hogy nem élt tudatosan: képzetlenül, de lelkesen vetette bele ma­- gát a táncos szerepekbe.

– Évtizedekig nem lazítottam, és nem is melegítettem be, egyáltalán nem figyeltem a testemre. Ma már ilyen szóba sem jöhet. Amikor elvállaltam a műsort, Fésűs Nelly mondta is, hogy reggel 8 előtt meg ne próbáljak lemenni spárgába. És hát bizony igaza van, az ébredés utáni egy órát már szívesen kihagynám az életemből. De ahogy a mondás is tartja, ha 40 felett nem fáj semmid, meghaltál. Más már a testem, mint 40 évesen, máshogy reagál, máshogy sérül– folytatja nevetve a színésznő, aki teste változásait is igyekszik humorral kezelni, ha pedig valami mégsem megy, táncpartnere mindenben támogatja.

– Tény, hogy amikor megláttam Dávidot, az első gondolatom az volt, hogy úristen, de fiatal. A második, hogy ugyan izmos és sportos férfi, de mégiscsak a vékonyabb fajtából való, hogy fog elbírni? De aztán nagyon rövid idő alatt kialakult az a bizalom köztünk, ami után már mindegy, ki hány éves. Egyébként például a Mamma Miában is egy fiam korabeli fiú a partnerem, ez nem lesz újdonság. Ez is csak egy szerep, amit komolyan kell venni, hogy ne nevesd el magad a helyzet abszurditásán – magyarázta Enikő, aki azt is elárulta, akárhány éves is, mint mindenkinek, neki is szüksége van néha egy kis flörtre.

– A flörtölés nem korfüggő, szerintem mindenkinek van igénye arra, hogy érdeklődjenek iránta. Én igenis szeretem elhinni magamról, hogy kellek még. A flört egy játék még akkor is, ha kapcsolatban vagyok, és az nagyon jól működik.Egyébként Péter is flörtöl, láttam is már, és kell is az egy férfi-nő kapcsolatba – véli Enikő, aki azt azért hangsúlyozza, a hétköznapokban nem úgy jár-kel a városban, hogy minden pillanatban azt lesse, kivel lehetne flörtölni.

– Most is, ahogy telefonon beszélünk, egy bakancs van rajtam, egy húszéves táncnadrág és egy minimális kis smink. Sokkal bohóbb vagyok civilként, mint ahogy a színpadon látnak. Persze, régen még arra is figyeltem, hogyan lépek ki az utcára, ma már nem sminkelek azért, hogy levigyem a kocsit a benzinkútra kiporszívózni. Időnként sajnálom is Pétert, hogy a színpadi szerepeim zömében csinos nőt játszom, otthon viszont ő legtöbbet csak mackónadrágban lát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora