Celeb

Détár Enikő: Nem vonzanak a fiam korabeli pasik

HG

Létrehozva: 2018.07.28.

Ki hinné, hogy több évtizedes színházi múlttal még képes egy darab felzaklatni a színésznőt? Kiderült, nem egyedül kell megküzdenie a teherrel.

Forrás: Zsolnai Péter

Koránál jóval fiatalabb, fia korabeli férfit csókol legújabb darabjában az ötvenes színésznő. De nem csak merész csók, ágyjelenet is színesíti a Charles Laurence művéből készült Rémes születésnapot, amit a héten mutattak be a Spirit Színházban. A produkció mégsem csak könnyed, olyannyira nem, hogy a történet felkavarta Détár Enikőt. A próbafolyamat alatt többször is kiborult, de szerencsére volt, aki tartsa benne a lelket.

– Egy-egy jelenet megviselt. Ilyenkor sajnos hazaviszem a munkát, és csak a párom oldalán nyugszom meg. Alice-t játszom, akinek 30 év után derül ki, milyen traumákat szenvedett el a múltban. Ezt átérzem, és bizony fel is kavart. Szerencsére a párom, Péter ilyenkor mellettem van, így hamarabb túl leszek rajta – mondta a Borsnak a színésznő a keddi premier előtt.

A darabban Détár Enikő egy híres amerikai szobrász özvegyét,  Alice-t, egy korosodó szép asszonyt alakít, aki még mindig bomba nő. Születésnapján sok bosszúság éri, például aznap kell egyik legjobb barátja temetésére utaznia. Ráadásul beállít hozzá egy erőszakos fiatal újságírónő, aki az özvegy elhunyt férjének titkait akarja előásni, hogy köny­vet írjon belőle. Hogy hamarabb célba érjen, hoz magával egy jóképű, és szemtelenül fiatal „call boyt”.

– Embert próbáló próbafolyamaton vagyok túl, de Bányai Gábor rendezésében nagyon élveztem a munkát. Igen, vannak a darabban merész jelenetek, de mi a párommal nyitottan kezeljük ezt a kérdést – mondta Enikő. – Péter is fiatalabb nálam, de amit biztosan tudok, sose vonzottak, és sosem járnék olyan férfival, aki fiam korabeli.

Arra a kérdésre, hogy párját, Pétert zavarják-e a heves csókjelenetek, Enikő azt mondta, ezt a legjobb, ha Pétertől kérdezzük meg.

– Még mindegyikőjük él! – nevette el magát Péter, akinek nyelvtanárként sok szép, fiatal nő tanítványa van. Rájuk pedig Enci nem féltékeny.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról