Celeb

Dér Heni váltja Radics Gigit az X-Faktorban

K. K.

Létrehozva: 2019.04.09.

Információink szerint Dér Heni válthatja Radics Gigit az X-Faktorban, amelynek egyik mentorszéke újfent megüresedett. Heni neve már az előző évadban is felmerült, ám úgy tudjuk, ezúttal valóban beül a mentorszékbe.

Forrás: Csányi Krisztina

Radics Gigi 2017-ben csatlakozott az X-Faktor csapatához, amivel minden idők legfiatalabb mentora lett. Kezdetben kapott is hideget-meleget, az elmúlt két évadban azonban bebizonyította, igenis megállja a helyét Puskás Peti, ByeAlex és Gáspár Laci mellett. 

A tavalyi évadban azonban egy ideig kérdéses volt, hogy Gigi közös megállapodással távozik a műsorból, és új mentor kerül a helyére, akit egy sejtelmes videóban be is mutattak. 

A bejátszót követően egyből elindultak a találgatások, hogy ki lehet az a hosszú, barna hajú, csinos lány, aki elfoglalhatja Gigi helyét. Többek között Dér Heni neve is felmerült, amit az énekesnő egy sokat sejtető képpel még inkább megerősített. Heni ugyanis az ominózus fotón ugyanabban a ruhában szerepelt, mint az újdonsült mentorjelölt, ráadásul a képen nem mással volt látható, mint Gáspár Laci. A véletlen egybeesések sora után végül minden maradt az eredeti felállásban, és Gigivel folytatódott tovább a nyolcadik évad, ami az utolsó széria volt az énekesnő számára.

Gigi végérvényesen ment, ami egyet jelent azzal, hogy a 2019-es X-Faktorban már egy új női mentor mutatkozik be. A Bors úgy tudja, hogy a megüresedett helyet Dér Heni foglalja majd el, amiről egyenesen az énekesnőnél érdeklődtünk. Heni zavarában nem igen tudta, hogy mit feleljen, és nevetve csak annyit mondott: „Még nem mondhatok semmit, úgyhogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom” – válaszolta a kérdésünkre az énekesnő, aki a „méggel” úgy tűnik, ismét lebuktatta magát. 

Heni után természetesen a műsor kreatív producerével, Verebély Marcellel is felvettük a kapcsolatot.

– Egyelőre nem tudom megerősíteni a hírt a mentorokról, arról, hogy ki cserélődik, és ki kerül majd Gigi helyére. Csupán annyit tudok mondani, hogy hamarosan lesz egy hivatalos bejelentés, ahol minden kiderül. Addig pedig várjuk azokat, akik próbára tennék a tehetségüket, mert még zajlanak az X-Faktor 2019 válogatói. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt