Depardieu is odavolt Józsi húsáért

Ránézésre nem az a jól megtermett hentestípus, mi több, papírja sincs a szakmáról, mégis vevők és étteremvezetők sora esküszik Gál Józsefre. Az egykori szatócs Takács Lajos séfnek köszönheti azt a szemléletet, amivel a megfelelő tudás mellett hét éve másképp gondolkodik, mint tanult kollégái.
Ránézésre nem az a jól megtermett hentestípus, mi több, papírja sincs a szakmáról, mégis vevők és étteremvezetők sora esküszik Gál Józsefre. Az egykori szatócs Takács Lajos séfnek köszönheti azt a szemléletet, amivel a megfelelő tudás mellett hét éve másképp gondolkodik, mint tanult kollégái.

– Az emberekkel és az alapanyaggal szemben is igényes és alázatos vagyok. Nálam minden vevő egyformán fontos, nincs kivételezés, bal- és jobboldali politikus, humorista és mulatós nagyágyú egyaránt kivárják a sorukat – mondja a MészárSteak hentesüzlet vezetője. Dallasi és texasi vevő is közölte már vele, a kinti steakek elbújhatnak a húsai mellett, akadt vegetáriánus, aki az ő portékájától csábult el, melyet Gerard Depardieu szintén csak dicsérni tudott. József széles és minőségi választéka mellé konyhai tudás és a vevő fejével való gondolkodás egyaránt társul. Szerzett többek közt galamb- és krokodilhúst, de mára megtanult nemet mondani a feleslegesen bonyolult kérésekre.

– Specialitásokat így is tartok, ám van, ami csak a nemrég nyílt éttermünk, a MészárSteak Kitchen étlapjára kerül, a pultba nem. Ilyen az onglet, azaz a marharekeszizomvagy a tomahawk baltasteak, amely marhahosszúkaraj, hosszúbordára vágva – avat be.

S hogy lehet egy fenékkel két lovat megülni?

– Sehogy, épp ezért a vendéglátásban járatos Szekula Lászlóval és Dallos Ferenccel karöltve viszem az éttermet. Hiszem, hogy speciális, sok helyen túlárazott és nyakatekert módon elkészített ételeket lehet egyszerűen és megfizethető módon tálalni, az igények megváltoztatása nélkül. Számomra a jó vendég nem tartja meg a véleményét, hanem elmondja, ha másra számított, mert ebből lehet tanulni, fejlődni – hangsúlyozza.

© Fotó: Fórika Attila