Celeb

Demjénék kiakadtak az állami kifosztás tervén

GYLF

Létrehozva: 2013.10.05.

Ha hétfőn az Országgyűlés megszavazza, a magánmásolási jogdíjak negyedét zsebre teszi az állam. A művésztársadalom, elsősorban a zenészek a megélhetésükért aggódnak, és tüntetnek.

„Huszonöt százalékkal megsápolnák a ­szerző­ket anélkül, hogy akárkivel is egyeztettek volna erről” – kelt ki magából Németh Alajos, azaz Lojzi, a népszerű Bikini együttes vezetője, aki negyvenéves pályafutása alatt slágerek tucatjait alkotta.

Zenei berkekben nemrégiben robbant a hír, az Országgyűlésben olyan törvénymódosítást nyújtottak be, amelyet ha megszavaznak, a szerzők magánmásolási jogdíjainak huszonöt százaléka állami kézbe kerül. Mindezt úgy, hogy nemcsak a szerzőkkel, de a ­jog­díjaikat kezelő Artisjusszal sem egyeztettek.

– Körülbelül tízezer emberről és rengeteg pénzről van szó, a bőrünkön érezzük majd a változást. Elképesztő! – magyarázta Lojzi. – Utoljára a Pásztor fiúk csinálták ezt a Múzeumkertben – utalt a Pál utcai fiúkból jól ismert einstandra Bródy János.

– Azt is hallottam, hogy a külföldi zenészek jogdíjait is államosítani akarják. Nem vagyok jogász, de gyanítom, hogy ez azért ­bele­ütközhet jó pár jogszabályba. A lányom most kérdezte meg: „Mit jelent ez, apa?” Elmagyaráztam, hogy körülbelül olyan, mintha megkérdeznék, hogy a fizetésemből szoktam-e segíteni másokon. Ha azt mondom, igen, akkor azt mondják, jó, ezt a részt mi elvesszük, és majd mi segítünk. Elképesztő! A jogdíj a mi fizetésünk, a munkánk gyümölcse. Kizsebelnek minket!

Balázs Fecó sem csomagolta sztaniolba véleményét. – Fel vagyok háborodva! Nem tudom, miért megint minket találnak meg a nadrágszíj-húzogatással. Ki vagyok akadva. A petíciónkat rengetegen aláírták, prominens személyek is, reméljük, eljut a megfelelő helyre, és meghallják a kiáltásunkat – háborgott az énekes.

A tiltakozást tegnap néhány óra alatt több száz művész – zenész, író, filmes, színész – írta alá, köztük Demjén Ferenc, Dunai Tamás, Geszti Péter, Keresztes Ildikó, Kiss Tibor, Koncz Zsuzsa, Lovasi András, Németh Alajos, Pély Barnabás, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szikora Róbert, Király Levente és Zsédenyi Adrienn.

A tervek szerint a magánmásolásért járó jogdíjak huszonöt százalékát a Nemzeti Kulturális Alapba terelnék át, ahol saját körben döntenének a sorsáról. Ezt a pénzt jelenleg a szerzők, előadók, kiadók egyesületei gyűjtik be és osztják fel a jogosultak ­között, demokratikusan elfogadott szabály szerint. A petíció így fogalmaz: „A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől.”

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”