Celeb

Demjén Rózsi kioktatta a pimasz Majkát és Hajós Andrást

A. T.

Létrehozva: 2016.09.27.

Magára haragította Demjén Ferencet Hajós András és Majka. A Sztárban sztár zsűritagjai ugyanis Rózsi életvitelén poénkodtak a vasárnap esti show-ban.

Ugyan Kocsis Tibor állt vasárnap este a Sztárban sztár zsűrije előtt, ők inkább Demjén Ferencen köszörülték a nyelvüket. Rózsit aznap Tibo próbálta utánozni, a Darabokra törted a szívem című dalt énekelte. A zsűritagok közül Liptai Claudia és Bereczki Zoltán többnyire csak mosolygott Hajós és Majoros poénjain, akik nagy élvezettel élcelődtek Demjén színpadi mozgásán és életvitelén. 

– Meghívtak az adásra, elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni, de jobb is így, mert akkor élőben szenvedtem volna el a zsűri megnyilvánulásait. Nem szeretnék a sajtóban háborúzni velük, ezért nem kívánok mélyebben reagálni a történtekre. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ne olyan személyek döntsenek az én megítélésemről, akik tíz év múlva talán sehol nem lesznek, alkosson rólam véleményt a közönség. Az ő szeretetük éltet, az ő és nem ezeknek a ripacsoknak a véleményére adok. De mit is várunk Majkától? – sajnálta le a rappert az idén hetvenéves Demjén Ferenc. 

Rózsi sajtófőnökétől megtudtuk, hogy a zsűri méltatlan viselkedése miatt eltekintettek attól, hogy Rózsi közösségi oldalán megosszák Kocsis Tibor produkcióját, noha eredetileg azt tervezték, ezzel reklámozzák majd a műsort. 

A legnézettebb

A Sztárban Sztár lett a hét legnézettebb műsora a 18-49, valamint 18-59 évesek és a teljes lakosság körében is. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy több mint 1,2 millió néző követte nyomon az adást a teljes lakosság körében.

A Bors megkereste a TV2 sajtóosztályát, azt kérdeztük, a zsűritagok tervezik-e megkövetni Demjént. 

Humorbomba

Kocsis Tibor produkciója után ezt a beszélgetést hallhatták a nézők.

Liptai Claudia: Nem mozogta túl saját magát a színpadon, bár volt, amikor mászkált.

Bereczki: Klipekben.

Majka: Vitték. Attól függetlenül, hogy a Demjénről rengeteg olyan sztori kering, amit most nem szabad elmondani, de mindenki tudja és jót mosolyog magában, de ki kell jelentenem, nekem Közép-Európa legjobb énekese a Demjén. A mai napig úgy énekel a csávó, hogy az nem létezik, azok után, hogy az elmúlt ötven évben azt csinálta magával, amit csinált.

Hajós András: Ne kritikának vedd, hogy néha olyan voltál, mint Demjén, mert ezzel ő maga is így van.”

„A Sztárban sztár egy szórakoztató show-műsor, amelynek sajátossága, hogy a zsűritagok humorosan nyilvánítják ki a véleményüket. Visszautasítjuk azt az állítást, hogy a zsűri Demjén Ferencen köszörülte a nyelvét” – reagált a sajtóosztály.

Kétfrontos harc

Az ózdi rapper nemcsak Demjénnek, hanem Schobert Norbinak is beszólt. A fitneszguru ugyanis a közelmúltban negatív jelzőkkel illette Ózdot, amit Majka a helyiek nevében kikért magának a közösségi oldalán. Norbi erre szintén az interneten válaszolt és kemény beszólásokban az ő írásaiban sem volt hiány. Hétfőn Majka viszontválasz tett közzé a neten. A celebek cívódása vélhetően folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136381_auto_resized.jpg
origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713305412
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132627_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: ennek a jegynek az életében véget ér a bánat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136033_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Belga vagyok és szégyellem a hazámat” – sorra érkeznek a reakciók a brüsszeli erőszakos eseményekre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713305412
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135737_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Három csillagjegy, aki könnyedén rázza le magáról a Merkúr kegyetlen hatásait áprilisban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez