Celeb

Demi Moore megbánta a hármas szexet

Bors

Létrehozva: 2019.09.21.

Valódi botránykönyv lesz Demi Moore önéletrajzi kötetéből. Az 56 éves színésznő durva vádakat tett közzé exférjéről.

Demi Moore most megjelenő, Inside Out (Kifordítva) című könyvében hosszasan taglalja, milyen volt az élet korábbi férjével, a nála tizenöt évvel fiatalabb Ashton Kutcherrel. A színész nem teszi ki az ablakba, amit exétől kap, ugyanis Moore azt állítja, házasságuk azért ment tönkre, mert Kutcher többször is megcsalta, illetve kétszer is előfordult, hogy a férfi hármas szexre kényszerítette. Exe állítólag egy harmadik nő részvételével akarta fűszerezni a szexuális életüket.

– Azzal, hogy ebbe belementem, azt akartam megmutatni neki, milyen nagyszerű és szórakoztató tudok lenni, de nagyon megbántam, amit tettem – idézi a brit Mirror a könyvet.

Demi Moore és Ashton Kutcher még 2003-ban kezdett randizni, két évvel később összeházasodtak, de csak hat évig maradtak együtt. A könyvben a színésznő azt is elárulja, hogy az egyik nő, akivel férje megcsalta, az akkor mindössze 21 éves Brittney Jones volt, akivel Kutcher egy bowlingpályán találkozott, ahol éppen Demi Moore egyik lányának születésnapját ünnepelték. Brittney később re­mek szeretőként jellemezte a férfit egy bulvárlapban. 

Másodszor a színész Sara Leal­lal csalta meg, akivel ko­rábban hármasban is szexeltek. Demi Moore és Ashton Kutcher 2011-ben ment szét, a válást két évvel később mondták ki. A színész azóta feleségül vette Mila Kunist, és két közös gyerekük született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról