Celeb

Demcsák Zsuzsának hiányzik a tévézés

G. Sz.

Létrehozva: 2018.01.10.

Kényszerpihenője után Demcsák Zsuzsa készen áll arra, hogy visszatérjen a közéletbe. A tévés azt ugyan nem tudja, milyen kapuk nyílnak meg előtte, de biztos abban, hogy szakértelmére szükség van.

Botrányt kirobbantó beszélgetését követően hónapok óta először állt a nyilvánosság elé Demcsák Zsuzsa, aki a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt arról, mi történt vele az elmúlt időszakban. Mint ismert, a már húsz éve tévében dolgozó Demcsák szeptemberben, a Szanyi Tiborral készült interjúja után, kóros fáradtságra hivatkozva közös megegyezéssel távozott az ATV-től. A gyermekeit egyedül nevelő édesanya azóta csak né­hány közösségi médiás posztban adott életjelet magáról. Kedden azonban megtörte a hosszú csendet, és Sebestyén Balázsékkal telefonon beszélgetett.

– Egyelőre hihetetlenül jól megvagyok, élvezem, hogy a háttérbe húzódtam. Tudod, hogy a gyerekek mennyire örültek en­nek? Azt mondták: anya, végre! Ez egy nagyon fontos időszak az ő életükben, és erről akarok is írni egy blogot, kiskamaszokkal az élet néven – vallotta be Balázséknak a 13 éves Benedek és a 11 éves Tamara édesanyja, s azt is elárulta, lelkileg nehéz átélnie, hogy a gyerekei most azt a korszakukat élik, amikor állandóan „valami bajuk” van anyukájukkal. A reggeli adásból az is kiderült, hogy bár Demcsákot több ajánlattal, köztük a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban való szerepléssel is megkeresték, ám egyik sem volt annyira komoly, hogy igent mondjon rá.

– Vannak olyan dolgok, amiken elgondolkodom, jó, hogy a háttérbe húzódtam. Imádom, hogy nem írnak rólam – mondta Zsuzsa, aki azt is elárulta, hogy rendszeresen magára keres az egyik hírportálon. És csodálkozik, hogy így is írnak róla.

A jövőbeli terveiről viszont szűkszavúan nyilatkozott, és Balázsék azon felvetését, hogy az emlékezetes, Szanyi Tibor-interjú után nem záródtak-e belőtte azok a kapuk, amiken belépve ismét komolyabb hangvételű műsorokat vezethet, szintén kitérő vá­laszt adott.

Fordítóként dolgozott

Az elmúlt három hónapban Demcsák különböző cégeknek fordított, hiszen beszél németül, angolul és olaszul is, és mivel két gyereket kell eltartania, nem dőlhet hátra, mert nincs annyi tartaléka, amiből élete végéig élhet.

– Azt még egyelőre nem tu­dom megmondani, hol és mikor leszek legközelebb látható. Persze húsz év televíziózás nem múlik el nyomtalanul, mert egyrészt az embernek hiányzik, másrészt már úgy nézi a televíziócsatornákat is, hogy én ezt másképp tudnám csinálni, vagy valami pluszt hozzá tudnék adni. Azt gondolom, ma a tévés egyéniségekből hiány van, és szerintem nekem eléggé karakán a jellemem. Ugyanakkor az probléma, ha az ember igazat mond és konfliktusvállaló, én pedig nem tudok kibújni a bőrömből – mondta Demcsák, akit mi is felkerestünk, de azt mondta, hogy a Rádió 1-ben már mindent elmondott, amit szeretett volna, és nem véletlenül pont itt vállalta a nyilvánosságot. Sebestyén Balázstól azt kérdeztük, hogy szerinte miért csak benne bízik Demcsák Zsuzsa. – Egyre több sztár vállalja, hogy csak nálunk szólal meg. Itt ugyanis azt hallják vissza, amit mondanak, mivel élő adásban vannak és mindenre tudnak reagálni.

Egyébként nem vagyunk baráti viszonyban Zsuzsával, de nagyon drukkolok neki, tehetséges műsorvezetőnek tartom. Kívánom, hogy találja meg a csatornáját, mert nagyon felhígult ez a szakma és szükség van a jó szakemberekre – nyilatkozta a Borsnak Balázs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606911
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak