Celeb

Delhusa Gjon: Bármikor jöhet a baba

Bors

Létrehozva: 2019.08.09.

Ma ünnepli 66. születésnapját, ám Delhusa Gjon nem kér a nagy ünneplésből. Azt mondja, mindene megvan már. A Blikk beszélgetett az énekessel a jeles nap alkalmából.

– Ilyenkor sok köszöntést kapok, és biztos is vagyok benne, hogy ezek beválnak, és a jóisten sokáig fog éltetni. Az elmúlt tíz évben csak egyszer voltam megfázva, ezenkívül nem volt semmi bajom – utalt kiváló mentális és fizikai állapotára a 66 éves énekes.

Mint mondja, nincs szüksége születésnapi mulatozásra, a boldogságot enélkül is meg lehet élni az ember születésnapján.

– Na, persze azért Fanni biztosan készül valamivel. Sőt, pár nap múlva megyünk nyaralni, motorra pattanunk, és két másik párral együtt elutazunk Horvátországba. Szerintem ott lep majd meg. A fiaim, Flávió és Maximilien is készülnek majd valamivel. Mindig mondom nekik is, hogy eszükbe ne jusson ajándékot venni, mert már mindenem megvan, amire vágyom. Még egy újabb órára vagy gitárra nincs semmi szükségem. Akkor inkább menjünk el együtt étterembe vagy moziba, gyűjtsünk élményeket – tette hozzá Gjon. 

Az énekes, és szerelme, Fanni, már nagyon tervezgetik az esküvőt, ám még az egyetértésen van mit csiszolni: míg Gjon szolidabb bulira vágyik, 23 éves kedvese azonban kétnapos mulatozásra számít.

Annak ellenére, hogy a zenész már hivatalosan is nyugdíjas korba lépett, foglalkoztatja az apaság gondolata. Még az sem zavarja, hogy öreg fejjel kell majd óvodába mennie. 

– Ezek még nyitott kérdések. Igazából bármikor jöhet a baba is, engem a korom ebben nem akadályoz. Ma már annyira kitolódott a gyerekvállalás. Sokan kérdezik, hogy ha ismét baba lesz nálunk, akkor mi lesz húsz év múlva? De mi lenne... Hiába leszek akkor már 86 éves, a gyerek biztos nem velem akar majd lógni. Ez az élet rendje – vallotta be Delhusa Gjon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131226_auto_resized.jpg
origo.hu

Lenyűgöző képek készültek a Next Top Model Hungary sztárjairól a tóban lebegve - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273913
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133879_auto_resized.jpg
life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133148_auto_resized.png
metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134267_auto_resized.jpg
vg.hu

Megerősítette a NASA, hogy a Nemzetközi Űrállomás törmeléke csapódott egy házba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273913
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi