Celeb

Dánielből olykor előtör ÉNB Kristóf

Bors

Létrehozva: 2017.03.12.

Nagyszájú, nyers, megállás nélkül csajozik, és tetovál. Az Éjjel-nappal Budapest szépfiúja, Kristóf a Borsnak mesélt arról, milyen pasi is valójában a Margit körúti nőfaló.

Forrás: Bánkúti Sándor

A tetoválás az igazi szerelem. Abban tudom kiélni magam. Kisgyerekkorom óta rajzoltam, festegettem annak ellenére, hogy soha nem tanultam. Ha bántott valami, el akartam mondani valamit, azonnal ceruzát ragadtam, aztán a „műveim” egy idő után mentek a kukába – meséli Törőcsik Dani, aki többek között Király Viktor tetkóját készítette.

– Hatalmas öröm, hogy a tetoválással örömet szerezhetek másoknak is, az viszont furcsa érzés, hogy amit alkotok, nem marad nálam, elviszik, és többé nem látom. Rengetegen keresnek, és bár nyilván ebben szerepet játszik, hogy a sorozat révén ismernek, végső soron mégis a munkám alapján ítélnek meg. Az pedig külön elismerés, hogy egyre több nagy sztár keres meg engem, aki anno egy nagy művész inasaként kezdtem – teszi hozzá ÉNB Kristóf, az RTL Klub napi sorozatának szépfiúja.

– Sokszor előfordul, hogy a barátaimmal elmegyünk kikapcsolódni, és megjegyzik, hogy „kristófos” vagyok. Mindig azt mondják, hogy „már megint felvettem a karaktert”. Pedig az vagyok én, hát úgy viselkedem, reagálok adott helyzetekben, mint amit látnak is a képernyőn.

ÉNB Kristóf adottságaival és ismertségével igazán nem nehéz hódítani, ő pedig, ha ideje engedi, ezt ki is használja.

– Próbálok normális lenni, olykor mégis kicsit nyers vagyok. Talán a csajozás terén azért szolidabban adom elő magam. Ráadásul rettenetesen kevés a szabadidőm, ezért kicsit megkopott a csajozós technikám. Keveset vagyok olyan emberek között, akikkel ismerkedni lehetne, mert amikor kicsit ráérek, a barátaimmal töltöm az időmet. De imádom a nőket, ez evidens.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135301_auto_resized.jpg
origo.hu

Zuglói iskolából tűnt el egy fiatal lány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273012
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134614_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273012
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi