Celeb

Damu mellett Vajnával is kavart Timi?

Bors

Létrehozva: 2016.08.19.

<p>Hét év – egy párkapcsolatban sorsdöntő időpont, és erről is megemlékezett közösségi oldalán Vajna Tímea, aki férjével, Andyvel csütörtökön ünnepelte harmadik házassági évfordulóját. Ugyanakkor – vesztére – azt is kiemelte, hogy már hét esztendeje lángol a szerelmük.</p>

Forrás: Czerkl Gábor, Cser Dániel

Hogy mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy Tímeát 2010. november 17-én este erőszakolta meg akkori párja, Damu Roland. Három hónap múlva lesz csak hat éve. Ezekszerint Vajna egy évig titkolt szerető volt?

A Jóban Rosszban volt színésze az ellene indult eljárás során tagadta, hogy megerőszakolta Timit, sőt többször azt állította: volt párja egy befolyásos ismerősét hívta fel az ominózus éjszaka, aki épp egy rendőri vezetővel vacsorázott, ezért „hurcolták meg”.

– Van egy ember, akinek nagyon nagy hatása van a mai filmgyártásban és televíziózásban, és Palácsik Tímea az ő babája – mondta Damu a TV2 Frizbi című műsorában 2011. februárjában, majd tovább szűkítette a kört. – Arra, hogy együtt van egy 66 éves emberrel, csak azt tudom mondani, hogy láttunk már ilyen „érdekmentes” kapcsolatot… Nem érdekel, hogy mi van vele, csak az, hogy hamisan megvádolt, és tönkretette az életemet – mondta feldúltan. 

Damu tehát ekkor már tudta, hogy volt barátnője együtt van a dúsgazdag filmproducerrel. A Bors a bírósági tárgyalás-sorozat alatt szúrta ki: Tímea egy idő után Andy Vajna sofőrjével érkezett, majd később azt nyilatkozta, nagyon jó barátok lettek, de 2011. júniusában a HVG-nek még Vajna is azt mondta: szingli, és nincs is ideje párkapcsolatra. Júliusban már együtt buliztak, augusztusban pedig elvitte magával Amerikába is. Mindennek öt éve, és elvileg még csak baráti és üzleti kapcsolat volt közöttük.

Ezt követően szép lassan nyilvánvaló lett: Andy és Timi egy pár, majd 2013. nyarán Antonio Banderas hollywoodi villájában egybe is keltek. Röviddel azután, hogy Timi egy idegen fiúval keveredett össze a Balaton Soundon. 

Tímea maga írt a hétéves évfordulóról, márpedig egy ilyen jeles dátumot egy nő aligha téveszt el, így nincs okunk kételkedni benne: Vajnával körülbelül 2009. nyara óta vannak együtt. Így azonban az is tény, hogy bő egy éven át két vasat tartott a tűzben. Hogy Vajnával csalta Damut vagy Damuval Vajnát, annak eldöntését az olvasóra bízzuk.  

Tímeát próbáltuk elérni, de nem vette fel a telefonját. A bejegyzései alapján épp Ibizán nyaral, ahová Andyvel utazott. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713465016
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141409_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713465016
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140782_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713465016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713465016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók