Celeb

Damu: imádkoznom kell Edináért

F. Zs.

Létrehozva: 2016.07.02.

<p>A színész homályosan fogalmaz ugyan, de egyértelművé teszi, hogy gyomorvérzéssel kórházba szállított felesége állapota aggasztó.</p>

Damu Edina a jelek szerint továbbra sem vigyáz magára, erről árulkodik, hogy az asszonyt a napokban rohammentő szállította a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályára.

A Ripost értesülései szerint Edina hirtelen lett rosszul, és olyan komoly tüneteket produkált, hogy a mentők nem tudtak az otthonában segíteni rajta, ezért került az egészségügyi intézménybe. A kiszivárgott hírek szerint gyomorvérzést diagnosztizáltak nála, ami veszélyes kórkép, ha az orvosok nem tudnak gyorsan cselekedni, halálos is lehet. 

– A családdal azt beszéltük meg, hogy nem mondok semmi konkrétumot Edina egészségi ál­lapotával kapcsolatban – nyilatkozta a Borsnak Edina válófél­ben lévő férje, Damu Roland.

– A feleségem, a gyermekem édesanyja megérdemli, hogy ne csámcsogjanak az állapotán. Annyit mondhatok el, hogy imádkozni kell a feleségem életéért. Ahogy annak idején a kislányunk, Maya életéért is sokan mondtak el egy imát, most az anyukájának is nagy szüksége van erre.

Mint arról a Bors is többször beszámolt, Damu Edina súlyos al­koholproblémákkal küzdött a terhessége alatt, ezért gyámság alá he­lyezték, a kislányukat az asszony nővére neveli. Damu Roland rendszeresen látogathatja a kicsit, aki 3,7 kiló, vagyis a jelek szerint szépen fejlődik, az édesanyja viszont úgy fest, képtelen egyenesbe jönni. Az orvos véleménye szerint nagyon súlyos állapotba kerülhet, akinek gyomorvérzése van. 

– Az alkoholbetegeknél nem ritka kórkép a nyelőcső alsó részének visszeressége, ezek az erek pedig könnyen kilyukadhatnak – magyarázza dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus. – Ezt nevezi a köznyelv gyomorvérzésnek, de valójában az elvékonyodott nyelőcső vérzik. Ez a kórkép végzetes lehet még akkor is, ha kórházi körülmények között kezelik a beteget – teszi hozzá a szakember.

Damu Roland mindennap ér­deklődik a családnál, hogy naprakész legyen a felesége állapotáról. 

– Bár már nem szerelmi a vi­szonyunk, mégis nagyon aggódom érte, a gyermekem édesanyja. Remélem, ő is olyan erős lesz most, mint a kicsink három hónappal ezelőtt. És akkor nem lesz baj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában