Celeb

Dadus lett a Barátok közt sztárja

kbv

Létrehozva: 2017.10.03.

Ötéves kisfiú csavarta az ujja köré a Barátok közt sztárját. Seprenyi László már családalapításon töri a fejét.

Igazi csibész Seprenyi László unokaöccse, minden mókában benne van. Nem is csoda, hogy a Barátok közt színésze örömmel vigyáz rá, sőt kimondhatjuk: felcsapott az ötéves Konrád bébiszitterének. Korábban Laci azt sem gondolta, hogy egyáltalán képes ellátni egy gyereket, a sok pozitív tapasztalat miatt azonban ma már ő is a családalapításon gondolkozik.

– Érdekes, hogy bár tartottam tőle, mi lesz, ha Konrád csak rám lesz bízva, már az első alkalmak sem voltak nehezek. Amíg iskolába jártam, könnyen tudtam rá figyelni. Most sokkal nehezebb, hiszen a sorozatban és színházban is játszom, egyfolytában rohanok – kezdte a színész, akinek sokszor kell szöveget is tanulnia, amikor Konráddal van.

De a kisfiú megértő, azért így is marad bőven idő játszóterezni, birkózni, de legjobban nem is ezt szereti együtt csinálni nagybácsi és unokaöcs.

– Nagyon sokat beszélgetünk, megpróbálunk szórakoztató dolgokat csinálni. Azt szeretném, hogy az maradjon meg a fejében, Lackó nagybácsival nagyon jó lenni, nem az, hogy na, már megint én vigyázok rá. Konrád egyébként nagy csibész, de nagyon jó fej – folytatta a színész, aki nem elég, hogy kitűnően bánik a kisfiúval, de nővérének a házimunkában is segít, hogy mire hazaér, szinte semmi dolga ne maradjon. Mindezért pedig hetente többször is Szolnokra utazik, akár forgatások után is. Az biztos, hogy aki egyszer majd a színésszel tervezhet családot, nagyon jól jár. 

– Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben a családalapítás, csak még túl pörgős az életem – fogalmazott Seprenyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel