Celeb

D. Tóth Kriszta: Genyóságból él Sebestyén Balázs

Bors

Létrehozva: 2016.09.30.

Könnyelmű kijelentéssel kezdte Sebestyén Balázs a szerda esti Zeitgeist (Korszellem) rendezvény estjét, ahol megkönnyebbülve nyugtázta: elengedheti magát, a Bors nincs itt. Tévedett.

A Pesti Színházban rendezett beszélgetés fő témája a média és annak a kultúrára gyakorolt hatása volt. Bár a komoly téma láthatóan fárasztotta a viccelődő Sebestyén Ba­lázst, D.Tóth Kriszta, a rendezvény másik sztárvendége igyekezett kompenzálni beszélgetőtársa komolytalankodását.

Az este során számos érdekességre derült fény a hazai sajtóval kapcsolatban. Ilyen volt az is, amikor D. Tóth csipkelődve odabökött kollégájának:

– Valljuk be, azért nem sokan tudnak megélni abból, amiből te, Balázs, hogy mindenkivel genyó vagy.

– Bele kell törődni, hogy nem szeret mindenki, sőt! Én amúgy is mindig megosztó pali voltam – kontrázott Balázs, és hogy mentse a menthetőt, hozzátette:

Akik a médiában dolgoznak, valahol mind szeretethiányos emberek. Szükségük van a pozitív visszacsatolásra, hogy a nézők, a hallgatók szeressék őket. Ez azért rám is igaz, de el kell ismerni, hogy különösebben az sem érdekel, ha nem bírnak. Miután az RTL Klub és a Class Fm műsorvezetője nyugtázta, hogy még így is a hazai média egyik vezető alakjává nőtte ki magát, komoly témára váltottak, az utóbbi évek tévéműsorai és a köztévék helyzete került szóba.

A kereskedelmi csatornák óriási nagy válságban vannak. Már mindenen túl vagyunk. A huszadik tehetségkutató, hu­szon­ötödik valóság­show, persze, hogy már senkit nem érdekel! Ha viszont nem sikerül kijönni valami új ötlettel, koncepcióval, akkor vége. Már az is kérdés, hogy ezekkel a csatornákkal mi lesz öt év múlva. Balázsnak azonban erre is van ötlete.

– A szex, a meztelenség, a tehetségkutató már kevés. Ezeknél sokkal nagyobb impulzusokra van már szüksége a mai közönségnek. Én éppen ezért szoktam belenézni a keleti és japán műsorokba, vagy akár az amerikai meleg-párkeresők adásaiba. Ott aztán van újdonság! Erre lenne szükségünk nekünk is, hogy hozzunk valami teljesen újat, különben nagyon nagy bajban vagyunk.

Arról ugyan nem ejtett szót, hogy ebben az új tévés világban neki hol lenne helye, a konkurenciát viszont jó előre lerendezte, mert a fiatalokat arra intette: vele senki ne próbáljon versenyezni. 

Csúfos bukás is volt

A kezdő Sebestyén Balázs is szóba került a műsorban, rég elfelejtett bukásait is felidézte az RTL Klub sztárja.

– Sose gondoltam bele eddig, de ha már szóba került: én az első Youtube-sztárok egyike vagyok – utalt vissza első, Megálló című kívánságműsorára.
– Bő farmer, fehér garbó, úgy tizenévesen kellettem, hogy gyűljenek a 15 év alatti lány nézők is. Aztán beindult a szekér… Persze nekem is volt olyan műsorom a pálya kezdetén, ami csúfos bukás volt. Csoda volt, ha tíz adást megélt... – nevetett Balázs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel