Celeb

Czippán Anett babája tiszta apja

F. Zs.

Létrehozva: 2018.05.22.

Nem egyszerű feladat egy kilenckilós babát emelgetni, rá is ment a fiatal édesanya háta. A műsorvezető most gyógytornára jár és izomépítésen gondolkodik.

Czippán Anett fél évvel ezelőtt adott életet második kisfiának, Somának, aki tiszta apja. Szabolcs, a TV2 rendezője 193 centi, és babának sem volt kicsi, így meg sem lepődött a család, amikor a trónörökösük közel négy kilóval látta meg a napvilágot.

– Én is nagy baba voltam, a párom, Szabolcs is, ezért számítottunk rá, hogy a közös gyerekünk sem lesz kicsi – meséli a Borsnak Czippán Anett, a FEM3 Cafe műsorvezetője.

– Soma fél év alatt sokat fejlődött, jelenleg 9,2 kiló. És mellé persze örökmozgó. Már most elkezdett négykézláb csúszni-mászni, pedig ez még korai. Felfedezi a világot, ezért sokat kell még emelgetnem, lehajolnom hozzá a földre, onnan felkapni. Ez a mozdulatsor pedig totálisan kikészítette a hátamat. Anett a fájdalmai miatt jelenleg gyógytornára jár és kezeléseket kap.

– Azt hiszem, muszáj leszek valami olyan sportot űzni, ami a hátizmaimat erősíti, hiszen a ki­sebbik fiam mindig nagyobb lesz, mint a kortársai. Az édesapja, Szabolcs is háromévesnek nézett ki az első szülinapján.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról