Cynthia édesapja kiakadt Hujberre

Cynthia édesapja kiakadt Hujberre

kényszerít
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 20. 05:20
Aggasztó dolgok történhetnek a Hujber családban, ha már maga Cynthia édesapja sem hagyja szó nélkül. Rendőri intézkedés és nyomozás lett a házaspár legutóbbi perpatvarának vége.
Bors

Épphogy elült a botrány Hujber Ferenc körül, úgy fest, itt a következő. A színész pár héttel ezelőtt fura is­tenképzetei miatt került a címlapokra, amikor a Mokkában még a műsorvezetők sem tudták mire vélni elméleteit. Sokan őrültnek, betegnek mondták Hujbert, akit aztán többen is megvédtek. Kérdés, hogy vajon most ki védi meg? A Ripost in­formációja szerint a minap ak­kora perpatvar volt Cynthia és Hujber között, hogy a balhénak a rendőrség vetett véget. Egyelőre nem tudni a részleteket, mert hiába próbáltuk megkérdezni a házaspártól, hogy mi történt, a színésznek azonban még a kérdést sem tudtuk feltenni, felesége pedig elérhetetlen volt. Egy biztos: a rendőrség nyomoz, Hujber pedig akár három évet is kaphat tettéért.

– Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy szentendrei lakossal szemben. Az eljárás során a büntetőeljárásról szóló törvény alapján személyes szabadságot korlátozó intézkedésre nem került sor – közölte a Borssal a rendőrségi szóvivő, amikor rákérdeztünk, miért indítottak nyomozást.

A Bors úgy tudja, a táncosnő édesapja már régóta háborog a veje miatt, nehezen viseli, hogy lányának rengeteg mindent kell elnéznie és tolerálnia. A pohár betelt, az édesapa már a Facebookon is hangot adott véleményének, többek kö­zött nyilvánosan örömködött azon, hogy veje kiírta az oldalára: egyedülálló.

„Hujber művész úr megváltoztatta a Facebook-oldalán az állapotát… Egyedülálló… Hál’ istennek… Végre...” – írta ki Cynthia édesapja, aki korábban és most is jó pár posztban és hozzászólásban beszélte ki vejét, és teregette ki a családi szennyest. Szavai egyértelműek: nem örül annak, hogy lánya a színésszel van. És akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

Mi az a kényszer?

A Bors dr. Kamarás Péter ügyvédtől kért felvilágosítást arról, mit jelent pontosan a kényszerítés bűntette.

– Ez a jogi formula azt jelenti, hogy valaki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít egy másik embert valamire, tettre vagy tűrésre, jelentős érdeksérelmet okozva ezzel. Testi sértésről ilyen esetben nincs szó. A büntetési tétele ennek maximum három év lehet – magyarázta az ügyvéd.

Balhés volt az elmúlt tíz év

2007. május: Újságíróra támadt, elvette, majd lehajította egy pláza negyedik emeletéről a kameráját, amely szerencsére nem talált el senkit.

2007. május: Lebukott, megcsalta a feleségét, még fotók is készültek róla és a hölgyről.

2013. július: Bevallotta, nem érvényes a színművészetin szerzett diplomája, mert nincs érettségije, úgy vásárolt egyet, hogy felvételizhessen az egyetemre.

2013. június: Bejelentette, hogy feleségével nyitott házasságban éltek, és a tizedik házassági évfordulójukon elválnak (aztán kibékültek).

2013. április: Húsz év alkoholizmus után szakemberhez fordult, hogy kezeltesse függőségét, a fenekébe gyógyszer-implantátumot helyeztek, ami miatt rosszul lesz, ha alkoholt fogyaszt.

2015. november: Színpadra vitte élete legbotrányosabb eseményeit. Például azt, hogy részegen üvöltözött a nejével, hozzá akart vágni egy széket, de nem tette, mert meglátta a fia, mit akar művelni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.