Celeb

Curtist a zenésztársai is megbízhatatlannak tartják  

F. Zs.

Létrehozva: 2018.12.21.

<p>Nemcsak árva és mozgáskorlátozott gyerekeket hagyott cserben a rapper, hanem a kollégáit is, akik pénzt tesznek a zsebébe. Vagyis csak tettek, mert egyre fogyatkoznak, akik hajlandóak fellépni Curtisszel.   </p>

Zenésztársait aligha lepte meg a Bors minapi cikke, amelyben arról számoltunk be, hogy Curtis cserben hagyta csaknem háromszáz állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő rajongóját, aki Nyírbátorban és Nyírbogáton várta izgatottan, majd egyre csalódottabban. Mint kiderült, pályatársaival sem bánik különbül a rapper. 

Idén január 12-én Ganxsta Zolee és a Kartel a Barba Negra nevű klubban lépett fel. A  KO című koncertre Zolee-ék meghívták Curtist is, akinek egyetlen számot kellett előadnia a színpadon. 

– Telt házas buli volt, Curtis megjelent a megbeszélt időpontban, a koncert előtt – meséli a Borsnak egy neve elhallgatását kérő technikus, aki a helyszínen dolgozott. – Curtis megkapta előre a gázsiját, az öltözőben várt a színpadra lépésre. Amikor ő következett, felkonferálták, de nem érkezett meg a színpadra. A fiúk lementek megnézni, mi van vele, és a hűlt helyét találták. Szó nélkül hazahúzott a buliról. Ilyet még soha nem ta­pasztaltam – mondja a technikus, majd hozzáteszi: – Sokan szidták Majkát, amiért nyilvánosan el­mondta, mi a probléma Curtisszel, de úgy fest, neki volt igaza. 

Ha ez nem lenne elég, egy egészen friss történet is illusztrálja Curtis megbízhatatlanságát. Ő közreműködött a The Biebers új dalában, a Minden este című nó­tában, amelyhez klipet is forgattak. Vagyis csak forgattak volna… Puskás Petiéknek a harmadik(!) alkalomra sikerült Curtist a forgatás helyszínére könyörögniük. Az első két megbeszélt időpontban és helyszínen ugyanis a zenész egyszerűen nem jelent meg. A távolmaradása nemcsak azért arcátlanság, mert tucatnyi ember munkáját vette semmibe, hanem azért is, mert a kamerabérlés, a helyszín, a stáb sok pénzbe kerül, vagyis Puskás Petiék komoly összeget buktak. 

A nyilvánvaló károk ellenére sem Ganxsta, sem Puskásék nem akarnak  összetűzni a megbízhatatlan zenésszel. A szakma szerint elég büntetés lesz neki, hogy a szakma úgy veti ki magából, ahogy a macskát szokták kidobni a nagydolgát végezni. 

Curtist is kerestük, hátha magyarázattal szolgál ezekre az esetekre, de lapzártánkig nem reagált a megkeresésünkre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083962_auto_resized.png
origo.hu

Tóth Gabi megint Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...