Celeb

Csongrádi Kata: 70 évesen is így akarok kinézni

A. T.

Létrehozva: 2016.05.10.

<p>Elképesztő formában van Csongrádi Kata, aki túl a hatodik X-en is átéri ujjaival a derekát. Az álomalakot persze nem adják ingyen, S. Nagy István özvegye évtizedek óta rendszeresen dolgozik érte. Az énekes-színésznőt napi edzése közben leptük meg, és ha már ott voltunk, elárulta fittségének titkát.</p>

– Minden napomat tornával kezdem és este kiegészítő gyakorlatokkal zárom. Biztos, hogy negyvenöt percet mozgással töltök. Valósággal ujjonganak a véráramlatok, amikor oxigént kapnak. Az egészség egyik alappillére a rendszeres testmozgás. Ezzel kiengedjük ma­gunkból a felgyülemlett méreganyagokat. A meditálással pedig a lelkemet tisztítom meg, és nekem szerencsém van, hisz az éneklés szintén egy méregtelenítési eszköz – árulta el Kata.  

–  Rengeteg zöldséget, zöldséget és zöldséget fogyasztok. A kedvencem a nyers paradicsom, amire egyfajta célprémiumként tekintek az edzés után. A nagymamám még hetvenéves korában is az égig tudta emelni a lábát. Nekem is ez a célom. Állandó tréningben vagyok, hogy megfeleljek a közönség elvárásainak.

Kata azt sem titkolta, hogy olykor bizony ő sem elégedett a testsúlyával, így ha megugrik a mérleg nyelve, akkor diétázik és intenzívebben sportol.  Most épp a május végi Világfalu programra gyúr, ahova nyolcvan országból várják a résztvevőket, hogy megismerjék egymás kultúráját.

Tizenhat hónappal férje, S. Nagy István halála után pedig lelkileg is egyre erősebb. „S”-sel spirituálisan, egy úgynevezett lélekhídon naponta kommunikál és a szövegíró slágereivel rendszeresen járja az országot. 

– Köszönöm szépen, jól vagyok. Motivál, hogy sokan szeretik „S”, dalait és a közönség szeretete nekem is erőt ad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713401709
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713401709
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713401709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713401709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713401709
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről