Celeb

Csoki Pajtás az új családtag Pimasz úr házában

Bors

Létrehozva: 2017.07.01.

<p>Hétről hétre hírességek mesélnek a Borsban házi kedvencükről. Ezúttal a tévés Papp Gergő kutyáját ismerhetjük meg.</p>

Forrás: Benkő Vivien

A többségnek a televízióból csak Pimasz úrként ismert Papp Gergő sok híresség lakásában járt és aludt már, ugyanakkor immáron egy éve a saját otthonába is beköltözött egy új tag. – A Csoki Pajtásnak hívott kislány kutyust a fiam kapta születésnapjára – kezdte Gergő.

– Nekem korábban egy berni pásztorhoz hasonló ebem volt, ait gyakorlatilag egy házzal együtt vettem, a feleségemnek pedig egy bichonja. Aztán, amikor új háziállatot kerestünk, akkor kellett rájönnöm arra, hogy a bichon a lehető legjobb választás számunkra mind a méret, mind pedig a mentalitás tekintetében. A nevét egyébként amiatt kapta, mert érkezésekor még csokibarna színe volt, csak menet közben egyszerűen kifakult. Ebből gyanítjuk, hogy nem éppen fajtatiszta jószág került hozzánk, bár ezt nem is hazudták nekünk soha.

A tévés műsorvezető elmondása szerint Csoki Pajtás egy roppant bölcs kutya, bár társaságban egyelőre kissé félénk. 

– Megvallom, nekem még semmire sem sikerült megtanítanom, egyedül a feleségemet veszi komolyan. De ettől még nagyon szeretjük a kutyát, mert feldobja a családunk mindennapjait. Annak pedig kimondottan örülök, hogy miatta nem változott meg az életritmusunk, ráadásul nem ugat reggeltől estig. Igaz, cserébe kissé önfejű és csak akkor hallgat rám, amikor kedve van, illetve ha evésről van szó. Ehhez talán hozzá kell tegyem, én magam sem vagyok a legkövetkezetesebb gazdi – vallotta be Pimasz úr. Hozzátette, tervben van, hogy házhoz hívnak majd egy kutyatrénert, aki talán kicsit megneveli majd Csoki Pajtást. Erre azért is szükség lenne, hogy az eb jól viselje a családi kirándulásokat, például egy csónaktúrát a Balatonon. Utazni ugyanis a kutya is nagyon szeret.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók