Celeb

Csobot Adél és Istenes Bence megígérte: harmadik gyermekük már lány lesz

Bors

Létrehozva: 2018.04.13.

Forrás: Bors

Istenes László már két és félszeres nagypapa. Azt tudjuk, hogy fiánál, Bencénél jön a második baba, arról viszont kevés szó esett korábban, hogy az első házasságából született nagylányának, Boginak két hete lett egyéves a kisfia, Tyler.

Istenes Lászlón egyáltalán nem látszik, hogy nagypapa, fitt, divatosan öltözködik, frizurája pedig azokhoz a harmincasokhoz hasonlít, akikkel hetente többször futballozik.

“Sem Nátán, sem Tyler nem szólít nagypapinak. A papa édesapámnak, azaz a dédpapának szól, engem Nátán Lacinak, Tyler pedig Nonónak hív” - árulta el a TV2 műsorvezetője a Best magazinnak adott interjúban.

Boglárka lánya óvodapedagógus és München mellett lakik egy kis településen.

Nagy a jövés-menés, mindenki elfoglalt a családban, ezért mindig örül, ha láthatja unokáit Istenes László, aki szintén gyermekeket nevel, hiszen második házasságából született lánya 15, míg fia 11 éves.

“Ezek a szép napok! De szép lesz a lányunokám születése is, Bencéék ugyanis megígérték, hogy a harmadik gyermekük már lány lesz.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146438_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613811
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó