Celeb

Csepregi Éva a két éve tartó gyötrelmekről: Még a kutyámat is megviselte a szakításom

D. A.

Létrehozva: 2017.10.28.

Új lakás, új élet, új fejezet. A Neoton énekesnője, Csepregi Éva fellélegezhet: végre csak saját magával törődhet, mert minden a helyére került új laká­sában. Szüksége is van arra, hogy befelé figyeljen, hiszen két évvel ezelőtt derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Éva tizenöt év után túl a hatvanon szakított párjával, Attilával. Megbeszélték, nem fognak beszélni arról, mi vezetett az elváláshoz. Az énekesnő akkor úgy döntött, párja kiköltözése után megválik a családi fészektől. Nemcsak azért, mert a 320 négyzetméter hirtelen kongott az ürességtől, hanem mert szabadulni akart a közös emlékektől, új életre vágyott. Így felkerekedett és nemrég mindent maga mögött hagyott, 140 galambjuktól is búcsúzott. 

– Kevesen tudták, hogy Attila, a volt párom galambokkal foglalkozott, versenyeztette is őket. A házunk mellett egy galambdúcban éltek. Szakítás után egy részüket elajándékozta, a többit pedig elvitte magával. Furcsa nélkülük az élet, könnyebb ugyan, de mégis csak 14 évig éltem velük. A tizenhárom éves tacskómat hoztam csak magammal az új lakásba, most az ő lelkét kell ápolnom, aztán majd jöhet az enyém – árulta el a Borsnak Éva, aki elmondta, az elmúlt két évben a házeladás, a lakásvásárlás és annak átalakítása, no meg a koncertek elvették minden idejét, nem tudott magával foglalkozni. 

– Nehéz időszakon vagyok túl, de egy új élet mindig izgalmas. Rossz volt megválni az otthonomtól, megviselt, mert vagy tizenöt évig éltünk ott. Egy lakóparkba költöztem, a lakberendező barátnőm alakította át a nemrég vásárolt lakásomat, álomszép lett! Egyedül élek, de közben mégsem, mert a fiamnak is vettünk egy lakást a lépcsőházban. Teendő volt bőven – mesélte boldogan az ország Csepije, akinek örömébe némi ürüm is vegyül. – A kiskutyám az, aki egyelőre nem tudja elfogadni a változást. Az eladott házban nőtt fel. Elveszítette a biztonságérzetét, sok volt neki ez az elszakadás. Folyamatosan velem van, mert fél méternél messzebb nem merészkedik tőlem. Pszichológust keresek neki, hogy minél előbb felépüljön – magyarázta a Borsnak a szőke énekesnő. 

De, hogy mi a 64 éves Neoton-sztárnak a terápiája? A válasz egyszerű: a zene és az emberek.

– Szerencsére megtanultam gyorsan túljutni a tragédiákon, de a koncertek sokat segítenek. Alapjában véve rend van a lelkemben, de érzem, hogy foglalkoznom kell még magammal, mert zárkózott vagyok. Jobban szeretnék nyitni az emberek felé, mert szeretném megadni a lehetőséget az életnek, egy esetleges új kapcsolatnak – vallotta be Éva, aki úgy érzi, életvitelét leginkább egy szakmabeli tudná megérteni és elfogadni.

Munkakapcsolatból lett a szerelem

Csepregi Éva egyik nagy szerelme egyetlen gyermeke apja volt. Bob Heatlie-vel, a skót származású zeneszerzővel 1985-től dolgozott együtt. Barátságból lett szerelem. De szoros lelki kapocs fûzte Erdős Péterhez, a Neoton Família egykori menedzseréhez. Kapcsolatukról még az önéletrajzi könyvében is írt. Kiírta magából, hogy Péterrel való együttlétük alatt többször is szerelmes lett más férfiakba. Ezután jött össze a kertépítô Attilával, akivel két éve szakított.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141969_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kitálalt a Párbeszédből kilépő parlamenti képviselő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141968_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András beleszállt a HVG-be, szerinte akár Magyar Péter is szerkeszthetné a lapot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713461111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713461111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók