Celeb

Csányi: 18 csajjal smároltam pénzért

A. T.

Létrehozva: 2016.08.23.

<p>Csányi Sándor az ország egyik legismertebb, legsármosabb és legtitokzatosabb színésze. </p>

Forrás: Cser Dániel

Egy mondatban összefoglalhatjuk, mit is tudunk róla: van egy tizenhárom éves kisfia, Misi, akinek első felesége, Pokorny Lia színésznő az édesanyja, és két éve született a kislánya, Luca, akit második felesége, a szintén színésznő, Tenki Réka hozott a világra. Ja és még valami, sok hölgy szerint elképesztően jó feneke van, amin a Csak szex és más semmi című filmben büntetlenül legeltethették a szemüket. 

A negyvenéves Csányi ritkán ad interjút, azonban a hétvégén meghívott vendégként részt vett egy fesztiválon, ahol Buza Sándor beszélgetőpartnereként elárult né­hány dolgot magáról, melyeket – az eseményen részt vevő olvasónknak köszönhetően – megosztunk önökkel.

– Nem szoktam a nevemre rákeresni az interneten és közösségi oldalon sem vagyok rajta – mondta sokak meglepetésére a színész a pódiumon. – Kicsit lemaradtam erről a generációs dologról, noha tudom, sok színésznek van rajongói oldala. Megosztják, ettek-e nokedlit vagy azt, hogyan keltek fel aznap. Ez szerintem  érdektelen. Én Robert De Nirót tartom követendő példának, ő nincs benne a pletykalapokban. Nekem az a szimpatikus, amikor a színészről semmit nem tudsz, és ha kí­váncsi vagy rá, megveszed a mozi- vagy a színházjegyet. Nem szeretek magamról beszélni, ennél szemérmesebb vagyok és egyébként is a színész legyen steril! Ne legyen elhasználva az arca, és így tökéletes jófiú, kisherceg vagy épp maffiózó lehet – vallotta be Csányi. Ő nemcsak prédikálja, hanem issza is a vizet. 

– Én borzalmasan unalmas ember vagyok. Súlyosan monogám. Van négy éve egy feleségem, otthon ülünk, nem járok szórakozni, neveljük a gyerekünket és szeretek mackónadrágban tenni-venni. 

Csányi Sándort nem zavarja, hogy a szépfiú kategóriába sorolják a nézők. 

– A szívtipró egy jó skatulya, egyelőre nincs bajom vele. Bár egy időben féltem, hogy meglincselnek majd a férfiak, mert a Poligamy filmben például tizennyolc csajjal smároltam, és ezért még komoly fizetést is kaptam. Ennél jobb dolog nincs is a világon – tette hozzá a színész, akit filmszerepei mellett láthatunk a Thália Színházban is. A teátrumnak egyébként már hónapok óta ő a művészeti vezetője is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt