Celeb

Csalók árulják Luxus Tünde lakását

K.Sz.

Létrehozva: 2019.02.14.

Csalók használták fel jogtalanul Polgár Tünde lakását. A Feleségek luxuskivitelben sztárja maga is meglepődve értesült a ház többi lakójáól, miszerint potom áron árulják férjével a belvárosi ingatlanjukat. A sztár azonnal a csalók nyomába eredt,  gyorsan összeállt számára a kép.

-Egy rövidtávú bérbeadással foglalkozó oldalon adjuk ki ezt a lakásunkat, ezen az internetes oldalon számtalan kép van fenn a lakásról. Innen könnyen hozzáférhetett a csaló, egyszerűen lelopta a képeket és feladott egy hamis lakáshirdetést. Minden bizonnyal gyorsan akart vagy akartak pénzhez jutni, ugyanis akik kicsit is tisztában vannak az ingatlan piac jelenlegi állásával az tudhatja, hogy egy 70 négyzetméteres, kiváló állapotban lévő Váci utcai lakás nem 26,5 millió forintba kerül, mint ahogy a felhívásban hirdették. Fontos lenne odafigyelni, hiszen egy ilyen kecsegtető ajánlatnál könnyen csalhatnak ki nagyobb, akár több millió forintos előleget is a hiszékenyebb érdeklődőktől – mesélte Tünde, aki azonnal rendőri és jogi segítséget kért.

-Felhívtam a rendőröket, illetve az ügyvédemet is megkerestem, aki igyekszik mindent megtenni, hogy minél inkább nyomon követhető legyen, ha bármi is történne az ingatlanunkkal. Sajnos ennél többet nem tehetünk, kerestük több felől a hirdetésben található elérhetőséget, de senki nem vette fel a telefont, a történetet azért tartottam fontosnak a nyilvánosság elé tárni, hogy mások ne eshessen áldozatául hasonló megtévesztéseknek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt